Újra megnyitotta kapuit a Csilizközi Őstermelői Piac

CSILIZNYÁRAD _ Ahogy tavaly berobbant a köztudatba, olyan ívben növekedett a népszerűsége. A Csilizközi Őstermelői Piac a tavalyi év alatt a régió egyik legmeghatározóbb és legszínesebb tömegrendezvényévé nőtte ki magát. 

Újra megnyitotta kapuit a Csilizközi Őstermelői Piac
Kora reggel a vásárlókra várva (Fotók: a szerző)

Március 23-án, azaz szombaton rendezték meg az idei első csilizközi piacot, ahová már nem csak a szűkebb régióból érkeztek árusok és vásárlók, de azon túlról is. Sokan azt gondolnák, ilyenkor még nincs akkora kínálat gyümölcsből, zöldségből, mint a nyár folyamán, mégis több mint 100 árus kínálta portékáját az érdeklődőknek. Hiszen ami nem szezonhoz kötött – kézműves csokoládé, péksütemények, faragott játékok, sajtok, borok, fonott kosarak – megtalálható volt a standokon, illetve palántákat, virágokat is kínáltak a kofák. „Mindig nagy élmény eljönni ide, mert olyan még nem fordult elő, hogy üres kosárral tértem volna haza” – magyarázza egy dunaszerdahelyi hölgy, aki népes baráti társasággal érkezett.

Aztán szlovák párbeszédet hallunk, olyan társaság érkezik, akik valószínűleg a fővárosból autóztak a helyszínre, mert már sokat hallottak a csilizközi rendezvényről. Csodálkoznak a portéka láttán, ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, szinte mindent haza tudnának vinni. „Ilyet biztosan nem veszel a boltban” – beszélgetnek egymás között egy-egy portékára mutatva.

Annyi biztos, hogy az idei piac látogatottsága is jócskán meghaladta az ezret, hiszen a vevők folyamatosan érkeztek és vásároltak, majd jött helyettük a váltás egészen addig, amíg el nem jött a délután két óra és az árusok összecsomagoltak, majd hazatértek, hogy megpihenjenek. Ám akinek nem volt érkezése, az se búsuljon, ugyanis mostantól minden hónapban egyszer megnyitja kapuit a Csilizközi Őstermelői Piac, ahova az emberek nem csak vásárolni érkeznek, de szórakozni és kikapcsolódni is. Legközelebb április 20-án.

(alsa)