Ukrajnai háború: Herszon megyében több mint négyszáz négyzetkilométert szabadítottak fel az ukrán erők

2022. október 6. - 18:58 | Külföld

Október eleje óta az ukrán fegyveres erők a déli Herszon megyében több mint 400 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel az orosz megszállás alól - jelentette ki Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai műveleti parancsnokság sajtóközpontjának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ukrajnai háború: Herszon megyében több mint négyszáz négyzetkilométert szabadítottak fel az ukrán erők
Illusztráció -TASR

Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke pedig sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ukrán erők az elmúlt öt nap alatt 29 települést szabadítottak fel Herszon megyében.

Humenyuk tagadhatatlannak nevezte az október elejei ukrán katonai sikereket a déli országrészben. Szavai szerint ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy a déli irányú helyzet továbbra is nehéz és rendkívül dinamikusan változó. Az ukrán védelmi erők folyamatosan törnek előre, és több helyen már húsz kilométer mélyen hatoltak be a frontvonal mögé - mondta. Az orosz erők azonban megtorlásként erőteljesen ágyúzzák a térség településeit.

Humenyuk kitért arra, hogy a szeptember 21-étől kezdődően mozgósított oroszok már megjelentek a déli fronton. "Igen, már vannak jelei az újonnan mozgósítottak megjelenésének, de nem tűnnek friss erőnek. Nem túl felkészültek, inkább ágyútöltelékül szolgálnak" - fogalmazott.

A brit hírszerzés ugyancsak azt jelentette, hogy az ukrán erők délen már mintegy húsz kilométerrel "tolták odébb" a frontvonalat, az orosz hadsereg pedig emiatt nagy valószínűséggel irányít oda újonnan mozgósítottakat.

Az ukrán légierő parancsoksága azt jelentette, hogy a dél-ukrajnai légvédelem kilenc Sahed-136 típusú iráni kamikazedrónt semmisített meg, amelyekkel Oroszország szerda éjjel támadta Ukrajnát. A vezérkar jelentése szerint egy nap alatt az ukrán erők az orosz hadsereg 15 drónját, három rakéta-sorozatvetőjét és 14 harckocsiját semmisítették meg, és megöltek mintegy 330 katonát. Az eddig összesítés alapján hozzávetőleg 61 330 orosz katona halt meg Ukrajnában. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője közölte, hogy augusztus óta először Fehéroroszország területéről indítottak az oroszok rakétákat Ukrajna, azon belül is a nyugati országrészben lévő Hmelnickij megye felé. A támadásban senki sem sérült meg.

A washingtoni hadtudományi intézet (ISW - Institute for the Study of War) szakértői legfrissebb elemzésükben - amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett - azt írták, hogy a harkiv megyei ukrán ellentámadás erőben még nem érte el a tetőpontját, és most a luhanszki régió felé halad.

A luhanszki régió nyugati részének domborzata alkalmas gyors manőverek végrehajtására, amilyeneket az ukrán erők szeptember elején már hatékonyan alkalmaztak a harkivi régió keleti részén. Az ISW szerint szabadon hozzáférhető forrásokban egyelőre nem utalnak arra, hogy az orosz hadsereg jelentősen megerősítette volna magát a luhanszki régió nyugati részén. Ukrajna északi és déli ellentámadásai valószínűleg arra kényszerítik a Kremlt, hogy az egyik hadműveleti terület védelmét helyezze előtérbe a másik rovására - vélekednek. Az ISW elemzői szerint ez potenciálisan növeli Ukrajna sikerének valószínűségét mindkét területen.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy tévéműsorban kijelentette, hogy szeptember 21-óta Oroszországból kétszer annyi ember menekült el külföldre, mint ahányat sikerült mozgósítani.

Az ukrán nemzeti gárdához tartozó Azov ezred négy parancsnoka sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt állították, hogy az orosz katonai hírszerzés a mariupoli Azovsztal üzemben fogságba esett katonáikat megpróbálta - sikertelenül - beszervezni, mondván, hogy harcoljanak az orosz erőkkel az "Egyesült Államok és a Nyugat" ellen.

Kijevbe érkezett Samantha Power, az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) vezetője, és bejelentette, hogy a USAID 55 millió dollárral segít Ukrajnának felkészülni a télre.

mti/para