Ullmann Mónika, Gesztesi Károly, Schnell Ádám a Jókaiban!

camera

2

Ullmann Mónika, Gesztesi Károly, Schnell Ádám a Jókaiban!

Fehér Anna, Schnell Ádám és az előtérben Ullmann Mónika az előadás egyik jelenetében 

Megosztás

Jön a Kölcsönlakás! Péntektől öt estén át szórakoztatja a Budapesti József Attila Színház társulata a Komáromi Jókai Színház közönségét.

Ray Cooney – John Chapman: Kölcsönlakás című bohózata a 2010/2011-es évadra szóló felnőtt bérlet nyitóelőadása, melyet pénteken 19.00 órakor (Premier bérlet), szombaton 19.00 órakor (Jókai bérlet), október 2-án, a jövő héten szombaton (Csokonai bérlet), október 3-án, vasárnap 15.00 órakor (Lehár bérlet) és 19.00 órakor (Madách bérlet) tekinthetnek meg a nézők.

Az előadást Méhes László egyetemi oktató, színművész, a József Attila Színház igazgatója, a Komáromi Jókai Színházban most is nagy sikerrel futó, hamarosan pozsonyi vendégjátékra készülő Primadonnák, és A régi nyár című előadások rendezője állította színpadra.

A budapesti vendégjáték mind az öt előadására, valamennyi belépőjegy elővételben elkelt. A színház www. jokai.sk című, a napokban megújult honlapján interjúk olvashatók a Kölcsönlakás szereplőivel.

(bj)


Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program