Hiába kapnak többet a családok, ha be kell fizetniük az óvodába, iskolába.
Hiába kapnak többet a családok, ha be kell fizetniük az óvodába, iskolába.
Szerintük a kormány nem teljesítette a feladatát, és minden téren kudarcot vallott.
A Szlovákiai Városok Uniója szerint a kormány gyengíti az önkormányzatokat.
Komáromban is egyre több embert fenyeget az elszegényedés.
"A menekültválság által kiváltott szolidaritási hullám helyénvaló és jó, de..."
Mindketten a tesztelés és az oltás megszervezését említették legfőbb példaként.
Ebben a faluban nincsen bolt. De az még hagyján: még kocsma sincs. Vakcinázottak akadnak.
A szerdahelyi régió kiemelkedik, de van egy település, ahol csak 25 százalék van beoltva.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Beszélgetés Kovács Attila iszlamológussal a Bagoly mondja új részében.
80 jelölt lépett vissza, 4 jelölt indítását a pártja vonta vissza, ketten pedig elhunytak.
Úgy tűnt, a játékvezető kettős mércét alkalmazott.
Előzetes bejelentés nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Szép "kis" gyűjtemény lett a lefoglalt árucikkekből.
Finnország idén áprilisban lett a NATO 31. tagállama.
A támadó nem volt büntetett előéletű.
Vagyonnal összefüggő bűncselekményről van szó.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.