US Open: Djokovic és Medvegyev játssza a férfi döntőt

2021. szeptember 11. - 10:56 | Sport

Az első kiemelt Novak Djokovic és a másodikként rangsorolt Danyiil Medvegyev jutott be a férfiak fináléjába az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

US Open: Djokovic és Medvegyev játssza a férfi döntőt
Novak Djokovic (Fotó: TASR/AP)

A szerb világelső azzal a céllal kezdte meg szereplését New Yorkban, hogy az év negyedik Grand Slam-tornáját is megnyerje, ehhez pedig az utolsó előtti lépést a negyedik kiemelt Alexander Zverev ellen kellett megtennie. Előzetesen nagy csatára lehetett számítani a két játékos között, akik a tokiói olimpia elődöntőjében is emlékezetes meccset vívtak egymással.

A játékokon a német legyőzte Djokovicot, majd az aranyérmet is megszerezte, ezúttal pedig mintha tartott volna még a tokiói lendülete és övé lett az első játszma. A 20-szoros GS-bajnok szerb sztár a második szettben átvette az irányítást és gyorsan egyenlített, majd a szemet gyönyörködtető labdamenetekkel tarkított harmadikat is megnyerte. A mérkőzésen nem voltak ritkák a hosszú labdamenetek, ebben a játszmában pedig volt egy, mely 53 ütéses volt és több mint egy percig tartott. Az idei torna eddigi leghosszabb menetét Zverev megnyerte ugyan, de a játszmát elveszítette.

A negyedikben a német ismét magára talált és sikerült döntő játszmára kényszerítenie Djokovicot, aki viszont ott már nem kegyelmezett neki, 5:0-ra is vezetett, végül pedig 6:2-es szettel zárta le a 3 óra 38 perces mérkőzést.

Az év eddigi három Grand Slam-tornáját megnyerő Djokovic már csak egy győzelemre van 21. GS-serlegétől, amellyel egyedüli rekorder lenne a férfiaknál, megelőzve a szintén 20-nál tartó Roger Federert és Rafael Nadalt. Ha Flushing Meadowsban is diadalmaskodik, a belgrádi teniszező lehet Rod Laver 1969-es menetelése óta az első, aki egy évben mind a négy nagy verseny trófeáját begyűjti.

"Már csak egy meccs maradt, mindent egy lapra teszek fel"

- nyilatkozta a 34 éves klasszis.

A vasárnap este, magyar idő szerint 22 órakor kezdődő döntőben Djokovicnak a 2019-ben is döntős Danyiil Medvegyevet kell majd legyőznie. Az orosz a 21 éves kanadai Felix Auger-Aliassime ellen lépett pályára a négy között, és három játszmában győzött, sikere ugyanakkor nem volt sima.

A 12. kiemelt kanadai az első szett elvesztése után ugyanis a másodikban sokáig kiválóan játszott, már 5:2-re is vezetett, 5:3-nál pedig az egyenlítésért adogathatott, ám hiába volt két játszmalabdája is, Medvegyev hárított, majd sikerült elnyernie a játékot. A nagy lehetőség elszalasztása megtörte a fiatal kanadait, aki a következő szervagémjét is elbukta, így a szettet is, majd a harmadikban már kevés ellenállást tudott kifejteni.

férfiak:
elődöntő:
Djokovic (szerb, 1.)-Zverev (német, 4.) 4:6, 6:2, 6:4, 4:6, 6:2
Medvegyev (orosz, 2.) - Auger-Aliassime (kanadai, 12.) 6:4, 7:5, 6:2

(MTI)