US Open - Serena Williams elbúcsúzott – reagál a sportvilág

2022. szeptember 3. - 12:54 | Sport

Serena Williams három szettben kikapott az ausztrál Ajla Tomljanovictól, így kiesett a harmadik fordulóban az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

US Open - Serena Williams elbúcsúzott – reagál a sportvilág
Serena Williams (Fotó: AP/TASR)

Bár maga az érintett egyértelműen nem jelentette ki, hogy ez pályafutása utolsó versenye, a szurkolók és a média az "utolsó táncaként" tekintettek idei, New York-i szereplésére.

Az Arthur Ashe Stadionban ezúttal is 24 ezer fanatikus néző buzdította több mint három órán keresztül, a 40 éves, egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai játékos pedig mindent megtett, hogy ez még ne a búcsúmérkőzése legyen. Az elvesztett első szett után nagy csatában megnyerte a másodikat, a döntő játszmára azonban már nem maradt tartaléka.

A meccs után könnyek között mondott köszönetet a családjának.

"Ezek örömkönnyek. Szórakoztató utazás volt. Egyszerűen csak hálás vagyok" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy visszatér-e még a pályára, a következőt válaszolta: "Úgy gondolom, hogy nem, de soha nem lehet tudni. Nem tudom."

A sportág elmúlt évtizedeinek meghatározó alakja egy nappal korábban nővérével, az ugyancsak volt világranglista-vezető Venusszal párosban is búcsúzott a US Openen.

Az 1995-ben profinak állt szupersztár 23 GS-serlegét is beleszámítva 73 tornán diadalmaskodott, 2002 óta 319 héten át vezette a világranglistát - ezzel harmadik az örökrangsorban -, és ötszörös WTA-világbajnok. Venusszal 14 GS-tornát nyertek párosban, vegyespárosban még két Grand Slamen ünnepelhetett, s közel 100 millió dollárt keresett a teniszpályán. Négyszeres olimpiai bajnok.

A sportvilág reakciója Serena Williams búcsújára

Nemcsak a tenisz-, hanem az egész sportvilág reagált Serena Williams búcsújára.

A volt világelső teniszlegenda, Billie Jean King:

"Hihetetlen pályafutása nyomot hagy a tenisztörténelemben. De lehet, hogy később még nagyobb hatással lesz a sportágra. Köszönöm, Serena, az utazásod folytatódik."

Tiger Woods, a világ legismertebb golfozója:

"Serena, te vagy a legnagyszerűbb a pályán és azon kívül is. Köszönjük, hogy mindannyiunkat inspiráltál abban, hogy kövessük az álmainkat. Szeretlek, kishúgom!"

Rafael Nadal 20-szoros Grand Slam-győztes teniszező:

"Rengeteg ember számára jelent inspirációt. Nagyon sokat adott a tenisznek, szerencsések vagyunk, hogy ilyen hosszú időn át ilyen nagyszerű nagykövetünk volt. Megérdemli, hogy most azt csinálja, amihez kedve van. Minden jót kívánok neki és remélem, még találkozunk."

Simona Biles négyszeres olimpiai bajnok tornász:

"Köszönjük, Serena, hogy átlépted a határokat a fekete sportolókért, a női sportolókért és minden sportolóért. Élmény volt nézni, köszönjük az inspirációt!"

Michael Phelps 23-szoros olimpiai bajnok úszó:

"Nagy élmény volt Serenát látni, nemcsak abban, ahogy megváltoztatta a teniszt, de ami még fontosabb, ahogy segítette a következő generáció kibontakozását. Az eredményei önmagukért beszélnek, de amit a legjobban szeretek benne, az az, hogy soha nem adja fel. A pályán és azon kívül is elkötelezett. Nagyszerű példa mindannyiunk számára."

LeBron James négyszeres NBA-győztes:

"Te vagy minden idők legjobbja. Amit a sportért és a nőkért tettél, az példátlan. Megtisztelő volt követni az utadat, látni, ahogy minden célodat eléred, ahogy rekordokat döntesz, látni a nagyszerűségedet a pályán és azon kívül."

Andy Roddick volt világelső amerikai teniszező:

"Szeretlek, Serena. Életre szóló élmény volt látni, hogy kivé váltál. Alig várom, hogy lássam, mit fogsz legközelebb csinálni. Köszönöm, régi barátom!"

Allyson Felix hétszeres olimpiai bajnok atléta:

"Nagyon hálás vagyok Serena Williamsnek. Amit a sportnak adott, soha nem fogjuk elfelejteni. Köszönjük!"

Alja Tomljanovic:

"Nagyon sajnálom, hiszen ugyanannyira rajongok Serenáért, mint a szurkolók. Amit a teniszsportért, így értem is tett, az elképesztő. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz az utolsó meccsén játszani azok után, hogy annyi döntőben csodáltam a játékát. Ez tehát egy szürreális pillanat a számomra. Azt hittem, legyőz, egészen az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy meg tudja fordítani a meccset, még akkor is, amikor a döntő szettben 5:1-re vezettem. Ő minden idők legjobbja."

(MTI)

Címkék: Serena Williams, tenisz