Úszik a botrányban a diószegi főiskola - Draxler a Smer mecénását pénzelte!

2016. január 29. - 08:58 | Belföld

A diószegi Danubius Magán Főiskola 4,4 millió eurós dotációt kapott tudományos kutatásra. Ennek tényéről már korábban is írtunk, most jöjjön néhány részlet.

Úszik a botrányban a diószegi főiskola - Draxler a Smer mecénását pénzelte!
Juraj Draxler (Fotó: TASR)

Az euróalapokból származó pénz egy jelentős részét olyan modern eszközökre használta fel az iskola, amelyeknek közük nincs a kutatáshoz. Az üzleten pedig a Smerhez közel állónak tartott nagyszombati vállalkozó, Vladimír Poór cége nyert a legtöbbet. Poór néhány évvel ezelőtt éppen ezen a főiskolán szerezte meg doktori címét - írja a SME.

Mint ismert, a dotációról szóló szerződést ugyanazon a napon írták alá tavaly ősszel, amikor egy korábbi közbeszerzés lefolytatása nyomán megkötötték a kontraktust IT-eszközök beszállításáról a Poórhoz kötődő CellQoS nevű céggel.

Ebben a szerződésben szerepel például e-learning- és oktatási szoftver 1,2 millió euróért. Veronika Remišová, az OĽaNO választási listájának vezetője szerint, aki rámutatott a botrányos dotációra, emlékeztetett, hogy ez a szoftver angol nyelv oktatására szolgál, nem pedig kutatásra.

Az iskola weboldalán megjelent állásfoglalás szerint a projektjük célja az oktatási folyamatok, a kutatás, a szakmai kommunikáció, illetve az egyes tanulmányi szakok oktatásügyi tartalmának hatékonyabbá tétele. Nem nyilatkoztak ugyanakkor a SME-nek arról, hogy az angolnyelvoktató szoftver miként járul hozzá a kutatáshoz, sem arról, hogy miért vásároltak a CellQoS-tól a piaci ár többszöröséért tíz multifunkciós nyomtatót.

Martina Slušná, az oktatásügyi tárca sajtóosztályának munkatársa közölte, vizsgálják, hogy megfelelően használták-e fel a pénzeket.

Az iskola tagadta, hogy politikai szálak fűznék a Smerhez, vagy épp Poórhoz.

"Az, hogy Poór úr fia, Martin történetesen az említett társaság elnökségének tagja, puszta véletlen"

- közölték.

A cég egyébként Djalal Gasym azerbajdzsáni konzul tulajdonába tartozik, aki néhány éve 4 millió euróért vásárolta meg.

A magán főiskolának elsőbbséget adott az oktatásügyi minisztérium több állami főiskola és kutatóintézet előtt.

Nem kapott például támogatást a turócszentmártoni egyetemi klinika, amely rákkutatásra akarta felhasználni. Még ha teljesítette is a szakmai feltételeket, két értékelő által adott alacsony pontszám miatt nem kapott pénzt. Hasonlóképp nem kapott pénzt a Zólyomi Műszaki Egyetem, a Besztercebányai Bél Mátyás Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia több intézete sem.

Arról nem tudni, ki döntött a dotációkról. Slušná szerint a projektek értékelőit véletlenszerűen választják.

A CellQos cég kötődik a Smer ifjúsági szervezetéhez is. Annak titkára, Ján Hrubý, aki szerepel a párt választási listáján is, másfél évvel ezelőtt még a vállalatnál dolgozott kereskedőként.

Poór egy másik cégénél, a Consiglieri Groupnál pedig ő is társtulajdonos volt. Emellett dolgozott Peter Náhlik smeres képviselő asszisztenseként, akinek az édesapja, Miroslav pedig a Spartak Trnavánál dolgozik együtt Poórral.

SME/para