Úszó Eb - Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

2018. augusztus 8. - 19:19 | Sport

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.

Úszó Eb - Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka (Fotó: SITA/AP)

A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül "beáldozta" a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.

Eredmények:

női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc
2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25
3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83
...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37

Hatodik a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó

A Németh Nándor, Kozma Dominik, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn négyes a hatodik helyen végzett 4x100 méteres vegyes gyorsváltóban. Sós Csaba szövetségi kapitány három helyen is változtatott a délelőtti összeállításon, egyedül Verrasztó maradt a stafétában, Bohus Richárd, Lobanovszkij Maxim és Szilágyi Liliána kikerült a hetedik idővel döntőbe jutott együttesből. A magyar csapat 3:29.30-as idővel zárt hatodikként.

Eredmények:

4x100 méter vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:

Franciaország (Jérémy Stravius, Mehdy Metella, Marie Wattel, Charlotte Bonnet) 3:22.07 p
2. Hollandia 3:23.97
3. Oroszország 3:24.50
...6. MAGYARORSZÁG (NÉMETH NÁNDOR, KOZMA DOMINIK, JAKABOS ZSUZSANNA, VERRASZTÓ EVELYN) 3:29.30

További eredmények:

férfiak:

800 m gyors, Európa-bajnok:

Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 7:42.96 p
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:45.12
3. Florian Wellbrock (Németország) 7:45.60

50 m mell, Európa-bajnok:

Adam Peaty (Nagy-Britannia) 26.09 mp
2. Fabio Scozzoli (Olaszország) 26.79
3. Peter John Stevens (Szlovénia) 27.06

200 m hát, Európa-bajnok:

Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:53.36 - Európa-csúcs
2. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:56.07
3. Matteo Restivo (Olaszország) 1:56.29

nők:

100 m gyors, Európa-bajnok:

Sarah Sjöström (Svédország) 52.93 mp
2. Femke Heemskerk (Hollandia) 53.23
3. Charlotte Bonnet (Franciaország) 53.35

(MTI)