Keleti szelek, kutyaszalonna, üveggyár

Bár alábbi sorok írója 1968 egyik kárvallottjának családjában nőtt fel, azért tisztában van azzal, hogy a probléma ennél sokkal, de sokkal tagoltabb, bonyolultabb. Ennek ellenére azonban a regényszereplő szavai lényegre tapintóan szólnak arról az állapotról – az ideológia tartalmától függetlenül is –, s az állapot megélésének egyik lehetséges momentumáról, amely beleégett társadalmainkba, s amelynek szelleme ki tudja, hány generáción át – sajnos nem ok nélkül – lehetetlenné teszi az egyes világlátások és viselkedési normák érzelmileg semleges, tényszerű megítélését.

S épp e szellem túlélése és olykor új erőre kapása nyújtja, gátolja, nehezíti az idestova negyed évszázada tartó „szabadulást”, váltást, be-bedöglő demokratizálódást a poszt(?)szocialista, ma sok helyen populista blokkban.

Hiába játszotta és játssza még mindig az EU-s közönségnek Fico a ministráns jófiúcskát, hiába szaval patetikus szóvirágokat azoknak, akik ilyeneket szeretnének hallani tőle (lám, a populizmus…). Elég egy pillantást vetni új kormánya összetételére, annak első lépéseire és nyilatkozatainak tartalmára (?), minőségére, s főleg (mert ez a leginkább értelmezhető a beszélni nem/sem tudók verbalitásaiból) irányára…

Bármennyire általánosító, s ennél fogva értelemszerűen nem teljesen igaz a fenti Esterházy-idézet, semmivel sem általánosítóbb, s igaztalanabb, mint egy-egy örök igazságként, de minimum stabil emberi tapasztalatként fennmaradt frazeologizmusunk. Ráadásul az ide illő szókapcsolatnak létezik szlovák megfelelője. (Nebude zo psa slanina, ani z vlka baranina.) Kutyából szalonna ugyanis pont úgy lehet csupán, ahogyan az 1989-es eseményeket, a rendszerváltást saját bevallása szerint észre sem vevő Ficoból és nagy műgonddal összeállított (buheramátrix?) csapatából demokrata kormány. Demokrata gondolkodással és cselekedetekkel – akár balosként.

Nem sorolnám fel az egész társaságot… Jaj, majdnem csürhét írtam, de azért bizonyára bepereltek volna az egy hónap alatt jogi doktorátust szerző jogász kormánytagok. Tehát a komplett nemcsürhe társaság tevékenységét sem kell itt most elővenni (lásd számos más kommentárt a sajtóban) ahhoz, hogy prezentálhatóvá váljék a gondocska. Elég néhány példa.

A belügymiszter előbb türelmesen megvárja, míg kiszemeltjét a korrupciós vádaktól tisztára mossák az ügyeletesek, majd csak aztán ülteti a rendőrfőnöki székbe…

Az oktatási miniszter egyelőre korához képest annyira aktív, hogy ha volna kalapom (lovaglás közben romantikus módon „elfújta a szél”, s irdatlan gyorsasággal bedarálta egy aratógép (szlovmagy: kombááj’), ahogyan Ficoék teszik majd nemsokára a szóba jöhető ilyen-olyan megtakarításokkal – beszéltek már a bankbetétek garanciaalapjáról…), szóval megemelném a kalapom. Szorgalom (duma legalábbis) az van. Kár, hogy legtöbbször a hozzá nem értők szorgalmasak… A miniszter úr elképzelései persze egy az egyben az ötvenes-hatvanas éveket idézik (nem, nem a boldog békeidők…). Ráadásul az ilyen elképzelésekhez alkalmas (jobban mondva alkalmazható) államtitkárt is megtalálta már egy besúgólistán szereplő személyében, aki a rendszerváltás előtti másfél évtizedet rendes proletár fiúhoz illőn naná, hogy jól fizető vezető beosztásokban töltötte. Nem, nem az oktatásügyben. Autógyárat igazgatott többek között, mint minden átlag meggyőződéses balos vagy pedagógus. Azt már meg sem merem számolni, hányan voltak CSKP-tagok. Nem főbűn az, csak dicsekvésnek nagyon gáz. Naná, hogy nem mindegyikük életrajzában szerepel (noha az SDĽ-t már vállalhatónak tartják – jujjjj)! Ennyit a „kommunizmus ügye azért bonyolultabb ennél…” jellegű megközelítésekről. Szégyelljük, elvtársak? Miért nem hívtátok már akkor a differenciáltabb (utólag differenciálgató) megközelítésekkel összhangban mukáspártnak vagy szocdemnek, vagy proletár mozgalomnak, vagy szocialistának vagy szociális akárminek…? Mindegy.

Élő példa a csökött aparátcsikra az a munkaügyi miniszter, aki nevét a „bakalár” szóval együtt keresőbe gépelve egy aktuális szlovák diploma-odüsszeia nyílik meg előttünk a weben… (Ithaka–Trója vonal helyett Nyitra–Besztercebánya…) Na ő például olyan kemény CSKP-tag volt, hogy még pártfőiskolára is jelentkezett. Persze, nem végezte el. Azt se…

De minek is ragoznánk a kormánytagokat, ha maga az államelnök (államfőnek, netán államférfinak ugyebár nem érdemes és nem lehet nevezni) szintén szolgáltat elég témát és leckét -krata viselkedésből. Hogy milyen -krata, ki-ki eldönti világnézete szerint. Eltekintve attól a kellemetlen (neki?) ügytől, hogy talán idejében nem vágta szájon (ha már az ötvenes évek pedagógiája a hivatalos program) csemetéjét, aki ellen a fővárosi önkormányzat eljárást volt kénytelen kezdeni, mert svarcban építkezik (ugye, nem apuci jelentette fel?), mindjárt két időszerű afférja bizonyítja, hogyan áll Gašparovič a demokrácia vs. „kommunizmus” oppozícióhoz. Egyik gesztusa: igenis elmegy arra a jaltai összeröffenésre, amelyet sorra mondanak le külföldi „kollégái” az ukrán „demokrácia” állapotára hivatkozva. (Mondjuk Jaltán hagyomány félreismerni a vörösöket, lásd Roosevelt esetét Sztálinnal…) Egyszerűen nem érzi, nem érti („nem is akarja megtanulni”) a politika, a diplomácia kommunikációjának egy-egy fogását. Az ő értelmezésében számos dolog teljesen rendben van. Az nem különben – íme a másik ügy –, hogy az ország idestova egy éve rendelkezhetne főügyésszel, ami nem ártalmas, hiszen a parlament megválasztotta, de mégsem rendelkezik, ami ártalmas lehet, de mindenesetre szalonképtelen dolog, hiszen Gašparovičnak eszében sincs kinevezni. Neki Čentéš nem tetszik. Olyannyira, hogy már a korrupciót is szóba hozta. Vajon tett-e feljelentést korrupció miatt? Főügyész-ügyben meg biztosan mindenkitől mindent jobban tud, hiszen két évig volt csehszlovák fő-államügyész. Az alkotmánybíróság meg majd ne magyarázzon, azt is ő tudja jobban, köteles-e kinevezni bárkit. Elvégre az alkotmányt szintén ő írta… Közben pedig szociálisan gondolkodott és nemzetileg érzett (lásd egyik szophoklészi mélységekig hatoló könyvének címét, elnöki kampányszlogenjét). Ami nem lenne okvetlenül tragédia (legalábbis nem szophoklészi), ha éppenséggel volna megfogható valóságtartalma. Sajnos, csak jelentése és iránya van. Olyan, amelyet kénytelenek vagyunk az adott, nem kissé kaotikusnak tűnő, de azért legbelül logikus politikai összefüggésekben (értsd összefonódásokban) értelmezni:

Ez a tempó pont olyan, mint a nyolcvanas években volt. Csak éppen kevesebb fúvószenekarral, vörös zászlóval és ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereggel. Ja, az elnök elffftárs szeretett szülőhelyéről és szociális gondolkodásáról jut eszembe: és sajnos kevesebb komplett kisrégióknak munkát adó, nem mellékesen világhírű termékekkel büszkélkedő üveggyárral…