Vádalkut köthet a szlovák belügyi belső ellenőrzés korábbi korrupt vezetője

2021. október 4. - 08:42 | Belföld

Az együttműködő tanúként számon tartott Adrián Szabó, a belügyi inspekció korábbi vezetője vádalkut kötött a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészével - közölte a Noviny.sk.

Vádalkut köthet a szlovák belügyi belső ellenőrzés korábbi korrupt vezetője
Adrián Szabó (Fotó: TASR)

Az ügyész a portál szerint 5 év felfüggesztett börtönbüntetést, 25 ezer eurós pénzbírságot és a köztisztviselői funkciótól történő 7 éves eltiltást javasolt számára. Hétfőn erről a Specializált Büntetőbíróság dönthet, és amennyiben jóváhagyja, jogerőre emelkedik.

Adrián Szabó 2018 óta vezette a belügyminisztériumi felügyelőséget, aztán idén júniusban korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe. Június közepén döntött úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy megsemmisíti a Specializált Büntetőbíróság június 5-én kelt határozatát, melynek értelmében Szabó szabadlábon védekezhetett volna. Két hónapot töltött a rácsok mögött, majd úgy döntött, együttműködik.

Szabót azzal gyanúsítják, hogy elektronikai eszközt, valamint készpénzt fogadott el Bernard Slobodníktól, a NAKA pénzügyi egységének korábbi igazgatójától, aki maga is együttműködik a hatóságokkal, és ő az egyik, aki vallott a rendőrségen belüli, Norbert Bödör nyitrai oligarcha és Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány által vezetett bűnszervezetről.

A figyelmességért cserébe Szabó információkat szivárogtatott ki Slobodníknak arról, hogy a beosztottjai éppen mivel foglalkoznak. Így számolt be aztán Slobodníknak Ján Kuciak jogosulatlan átvilágításával vagy a Marian Kočner-féle Threemaával kapcsolatos vizsgálódásról.

(Noviny.sk/parameter)