Vádat emeltek a dunaszerdahelyi bűnbanda 14 tagja ellen

2018. január 14. - 10:01 | Régió

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze január 12-én, pénteken vádat emelt egy bűnözői csoport 14 tagja ellen, akik főként Dunaszerdahelyen és környékén tevékenykedtek.

„A Speciális Ügyészi Hivatal január 12-én a Speciális Büntetőügyi Bíróságon vádat emelt N. Zsolt és társai ellen. A 14 vádlottat 13 bűncselekmény elkövetésével vádolják. Az ügyész bűnszervezet megalapításával és támogatásával, különösen kegyetlen módon elkövetett gyilkossággal, gyilkossággal, hamis vádaskodással és más bűncselekmények vádjával indított eljárást“

– tájékoztatott Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal szóvivője.

A szóvivő elmondása szerint Sátorék bűnbandájáról van szó, amely a 90-es évektől 2010-ig tevékenykedett főként a Dunaszerdahelyi, a Galántai és a Komáromi járásban, de Szlovákia és Magyarország más városaiban is megfordultak.

„A vád kilenc gyilkosságról tesz említést, amelyben strómanokról (fehér lovak) van szó, akiken keresztül adócsalást követtek el. A vádlottak közt van az Országos Rendőr-főkapitányság egyik volt magas rangú tisztje, Boris D. is, aki információkat szolgáltatott a bűnbandának“

– tette hozzá a szóvivő.

A vádirat 72 kötetes és több mint 20 ezer oldalt tartalmaz. Jelenleg hat személy tartózkodik vizsgálati fogságban.

TASR/para