Vádat emeltek a Fehér Házba gyanús leveleket küldő férfi ellen

2018. október 6. - 13:49 | Külföld

Vádat emeltek a korábban ricinesnek vélt leveleknek a Fehér Házba és a Pentagonba küldésével gyanúsított férfi ellen, akár életfogytiglant is kaphat, ha bűnösnek találja a bíróság - közölte pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője.

A 39 éves volt tengerészgyalogos, William Clyde Allen III. csütörtökön ismerte be, hogy leveleket küldött Donald Trump amerikai elnöknek, Christopher Wray FBI-főnöknek, James Mattis védelmi miniszternek és John Richardson admirálisnak, a tengeri hadműveletek irányítójának címezve. A borítékokról eleinte azt gyanították, hogy mérgező ricint tartalmaznak, de később kiderült, hogy csak ricinusmag van bennük, amelyből kinyerhető a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga.

A ricinből a szervezetbe jutva egy csöppnyi mennyiség is fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet. Nincs ismert ellenszere.

A levelek egyike sem jutott el a címzetthez, mert már a postázóban kiszűrték őket.

Allen állítólag azt mondta a nyomozóknak, hogy "üzenetet akart küldeni", de nem részletezte indítékát és célját.

A férfi 1998 és 2002 között szolgált a haditengerészetben, a második legalacsonyabb rangig jutott, mielőtt leszerelt. A hatóságok szerint nem volt nehéz megtalálni, ugyanis a szeptember 24-én feladott leveleken rajta volt a neve és a címe is. Szerdán tartóztatták le az utahi Logan városban.

A hatóságok tudatták azt is, hogy Allen már korábban is megfenyegette az amerikai kormányzatot: 2015-ben a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) küldött egy levelet, amelyben Barack Obama akkori elnök megölését helyezte kilátásba. Tavaly pedig robbantással fenyegetett meg egy texasi légi támaszpontot.


(MTI)

Címkék: Fehér Ház