Vádemelési javaslatot nyújtott be a nyomozó Dobroslav Trnka ellen

2021. március 2. - 16:17 | Belföld

A nyomozó kedden vádemelési javaslatot nyújtott be a Speciális Ügyészi Hivatalhoz az egykori főügyész, Dobroslav Trnka ellen.

Vádemelési javaslatot nyújtott be a nyomozó Dobroslav Trnka ellen
Fotó: TASR - archív

Michal Slivka rendőrségi szóvivő közölte, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója lezárta a nyomozást. Ennek eredménye szerint a volt főügyész nem teljesítette a törvényben előírt kötelezettségét, vagyis azt, hogy minden bűncselekmény ügyében, ami a tudomására jutott, nyomozást indítson.

2019 decemberében a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) nyomozója hatalommal való visszaélés bűntettével gyanúsította meg Trnkát. Ezt a bűncselekményt állítólag 2007 és 2014 között követte el, ami beleesik a 2004 – 2011 közé eső főügyészi megbízatása idejére is.

A rendőrség szerint az exfőügyész közhivatalnokaként nem teljesítette a törvényi kötelezettségét, miután Gorilla fedőnéven hangfelvételt kapott a Szlovák Információs Szolgálattól (SIS), ami több bűncselekmény gyanúját is felvetette. Ahelyett, hogy átadta volna a bűnüldöző szerveknek, a felvételt elrejtette, azzal a szándékkal, hogy anyagi hasznot húz saját részére, illetve Marian Kočner vállalkozó számára.

A hangfelvétel sorsát megismerhettük Trnka és Kočner felejthetetlen beszélgetéséből, amiről a sajtó tavaly októberben számolt be. A 2014-ből származó anyagon Kočner Trnkát taknyosként leteremti, mert az akkor már exfőügyész - állítólag az albári polgármesterrel együttműködve - az úgynevezett Gorilla-hanganyaggal megzsarolta a maffialistás nagyvállalkozó partnerét, az ország egyik leggazdagabb üzletemberét, a pentás Jaroslav Haščákot. Akit december elején le is tartóztattak és eljárást is indítottak ellene ebben az ügyben, azóta viszont már szabadlábra helyezték.

A sajtóhoz 2019 októberében jutott el a gorillás hangfelvétel, amit egy ismeretlen személy 2011 decemberében tett közzé. Ezen a 2005-ben született, és Haščák egyik melák testőréről elnevezett hangfelvételen az hallható, ahogy a befektetési társaság góréja politikusokkal és hivatalnokokkal egyeztetett kenőpénzekről. A Penta korábban megkérdőjelezte a felvétel hitelességét.


(TASR/para)