Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás Norbert Bödör egyik ügyében

2023. január 4. - 08:59 | Belföld

A Tvnoviny.sk információi szerint a rendőrség lezárta a nyomozást Nobert Bödör vesztegetéssel kapcsolatos ügyében, és egyúttal javasolták a vádemelést.

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás Norbert Bödör egyik ügyében
Fotó: TASR - archív

A televízió az ügyészségtől származó információkra hivatkozik. A gyanú szerint Bödör lefizette a rendőrséget, hogy ne gyanúsítsák meg az akkori smeres miniszter rokonát, Štefan Žigát. A nyitrai vállalkozó azonban tagadja bűnösségét.

A Valčeky-ügyben Bödör 2020 decembere óta gyanúsított. Ebben az ügyben is az egyik együttműködő tanú Bernard Slobodník, a NAKA pénzügyi egységének korábbi vezetője. Ő volt az, aki beszélt például arról is, hogy Bödör 50 ezer eurót fizetett azért, hogy ne gyanúsítsák meg az ügyben Štefan Žigát, a volt miniszter unokaöccsét. Ezt az ügyet ugyanis még az előző kormány idején kezdték vizsgálni, és a vizsgálótisztje Marián Kučerka volt, aki később szintén gyanúsított lett. Ő maga szintén együttműködött a rendőrökkel, és elmondta, hogyan vizsgálta ki az egyébként acél beszállításának fiktív ügyleteivel összefüggő gazdasági bűncselekményt. Slobodník az ő felettese volt, és Kučerka szavai szerint elvitte egy "munkamegbeszélésre". A helyiségben, ahol tartották, szavai szerint jelen volt Peter Žiga, akit korábban csak a tévéből ismert, valamint két további személy, akikről később megtudta, hogy Norbert Bödör és Štefan Žiga.


(tvnoviny.sk)

Címkék: Norbert Bödör