Vádemeléssel zárult le a nyomozás a Döcher-gyilkosságban, amit Sátor Lajos emberei hajthattak végre

2022. december 6. - 09:45 | Régió

A magyar Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban befejezte az egyik legbrutálisabb maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság nyomozását. A gyanú szerint a „Csontkezűnek” hívott Döcher Györgyöt és testőrét több mint húsz évvel ezelőtt Turek ölette meg Sátor Lajos segítségével – írja a Magyar Nemzet.

Vádemeléssel zárult le a nyomozás a Döcher-gyilkosságban, amit Sátor Lajos emberei hajthattak végre
Haris Sándor, újabb nevén Debreceni Alex (balra) és Bodoky Károly (jobbra) régi rendőrségi fotói (Forrás: Paraméter)

A lap szerint a rendőrség befejezte az 1999-ben történt gyilkosság nyomozását, az ügyiratot pedig vádemelési javaslattal továbbították az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségnek. Ezt később a magyar rendőrség is megerősítette.

Az ügynek két gyanúsítottja van: Haris Sándor, új nevén Debreceni Alex, vagyis „Turek”, valamint Bodoky Károly. Előbbit tartják a bűncselekmény felbujtójának, utóbbi pedig elkövetőként vehetett részt a gyilkosságban. Döcher György és testőre megölésében Szamaránszky Árpád is részt vett, de ő már elhunyt. Tureket Budapesten, Bodokyt pedig Németországban fogták el tavaly ősszel a rendőrök.

Döchert és bolgár testőrét, „Bulgár Misit” 1999. február 2-án ölték meg egy Scorpion típusú géppisztollyal Budapest XV. kerületében. Akkor a magyar rendőrség bizonyítékok hiányában megszüntette a büntetőeljárást, 2021 augusztusában viszont a szlovák és a magyar rendőrök olyan információkhoz jutottak, amelyek indokolttá tették az 1999-es Döcher-gyilkosság vizsgálatának folytatását.

Ennek következtében került őrizetbe október 8-án Budapasten Haris Sándor "Turek", aki korábban hivatalosan nevet változtatott, és Debreceni Alexként élte életét Magyarországon. A nyomozók szerint Turek volt az, aki 1999-ben megszólította Sátor Lajost, hogy a dunaszerdahelyi alvilági vezér segítsen neki meggyilkolni Döchert. Sátor Lajos a Döcher-gyilkosság elkövetésével saját embereit, a Paprika néven ismert Szamaránszky Árpádot, valamint Bodoky Károlyt bízta meg.

A nyomozati anyag szerint Sátor a Döcher-gyilkosságért cserébe azt kérte Turektől, hogy segítsen Dunaszerdahelyen meggyilkolni riválisát, Pápay Tibort. A merénylet célja az volt, hogy Sátor visszatérhessen magyarországi száműzetéséből Dunaszerdahelyre, és átvegye ott az alvilág irányítását. A dunaszerdahelyi tízes leszámolásra alig két hónappal a Döcher-gyilkosság után, 1999. március 25-én került sor.


(magyarnemzet/para)