Vágtornócon sorban állnak a jelöltek

2018. október 26. - 16:43 | Régió

A Vágsellyei járásban található községet Rábek Július hosszú ciklusok óta vezeti, kivéve a 2010-2014-es négy esztendőt, amikor Hrabovský Ján vette át tőle a polgármesteri posztot. Idén ismét többen, szám szerint öten irányítanák Vágtornócot.

Vágtornócon sorban állnak a jelöltek
Fotó: vitis-mas.sk

Rábek Júliusnak minden helyhatósági választások alkalmával voltak ellenfelei, 2006-ban például a már említett Hrabovský Ján szerette volna átvenni tőle a polgármesteri funkciót. Akkor Rábek (független) 551, Hrabovský (független) pedig 514 szavazatot zsebelt be.

2010-ben sikerült Hrabovskýnak átvenni a faluvezetői posztot, akkor összesen négyen indultak polgármesternek. Hrabovský (független) 760 vokssal lett az első, míg Rábek (független) mindössze 348-at kapott. A harmadik legtöbb karikát Kňažko Daniel (független) szerezte, pontosan 120-at, a negyedik pedig Vižďáková Petronela (Smer) lett 50 szavazattal.

Négy évvel később, a 2014-es helyhatósági választások alkalmával Rábek újra pályázott a településvezetői posztra, rajta kívül pedig még öten szerették volna ezt a funkciót. Az előző ciklusban regnáló faluvezetőben úgy tűnik, megrendült a tornóciak bizalma, ugyanis az eredmények alapján csak a harmadik helyig jutott. Ekkor ismét Rábek Július (független) kapta a legtöbb szavazatot, összesen 605-öt, míg ellenfelei összesen nem gyűjtöttek ennyit. Takáč Marián (független) 214, az előző polgármester, Hrabovský Ján (független) 199, Marček Dezider (független) 129, Bende Ladislav (független) 18, Gaál Ján (KSS) pedig 17 karikát kapott.

Az idén novemberben esedékes választások listáján ismét akadnak majd a polgármesterek között ismerős és visszatérő nevek. Az öt pályázó közül egyikük mögött állnak csak pártok.

A polgármesterjelöltek:

Berecz Oliver, Mgr. (35, a Vágtornóci Községi Hivatal referense, független)

Melegová Gabriela (53, referens, független)

Rábek Július, Ing. (56, polgármester, független)

Takáč Marián (43, az Aranyosmaróti Városi Rendőrség parancsnoka, független)

Vižďáková Petronela, Ing. (54, a Vágsellyei Járási Hivatal elöljárója, Smer-SD, SNS, Híd)

A kilenc képviselő-testületi posztra húsz jelentkező van, november 10-én majd kiderül, kik kerülhetnek be. A jelöltek közül hárman jelenleg is az önkormányzat tagjai. A pályázók közül a legtöbben az MKP színeiben indulnak, összesen hatan, szintén ennyien függetlenként, hárman a Smer-SD, ketten a KDH jelöltjei és egy-egy embert indít a Híd, az SNS és a NAJ - Nezávislosť a Jednota pártja.

A jelöltek:

Ajtics Horváth Lórant (51, logisztikus, MKP)

Ábrahámová Monika, Ing. (31, közgazdász, MKP)

Berecz Oliver, Mgr. (35, a Vágtornóci Községi Hivatal referense, független)

Fülöpová Erika (52, fodrásznő, független)

Gaál Ján (25, vegyész, NAJ — Nezávislosť a Jednota)

Gašpierik Peter, Ing. (33, vállalkozó, független)

Hlavatý Jaroslav, Ing. (54, autóiskola-tulajdonos, MKP)

Hrabovský Rastislav (37, technikus, Híd)

Hučko Tomáš (35, magánvállalkozó, Smer-SD)

Kurucz Alojz (45, operátor — a VW Slovakia dolgozója, független)

Marček Dezider (56, szolgálati nyugdíjas, KDH)

Marčeková Mária, RNDr. (41, személyzeti igazgató, KDH)

Papp Ladislav, Mgr. (61, szolgálati nyugdíjas, Smer-SD)

Polák Ábrahámová Anikó, Mgr., PhD. (34, tudományos-pedagógiai munkatárs, MKP)

Rábek Július, Ing. (56, polgármester, független)

Stopka Matej, Ing (27, értékesítési referens, független)

Suba Imrich, PaeDr., PhD. (46, állami szervezet igazgatója, MKP)

Székházi Hlavatá Jazmína, Mgr. (27, középiskolai tanár, MKP)

Trégerová Helena, Ing. (52, vállalkozó, SNS)

Tusková Katarína (49, adminisztrációs munkaerő, Smer-SD)

(alsa)