A Váhostav és a néhai Paška jobbkezének bizniszelésére utaló dokumentum elsüllyedt a jelenlegi rendőrfőkapitánynál

2020. október 7. - 10:47 | Belföld

Az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu) mutatott rá arra, hogy Peter Kovařík az egykori Korrupcióellenes Hivatal vezetőjeként nem cselekedett egy korrupciógyanús ügyben, noha az asztalán volt egy olyan dokumentum, ami minimálisan gyanút kellett ébresszen.

A Váhostav és a néhai Paška jobbkezének bizniszelésére utaló dokumentum elsüllyedt a jelenlegi rendőrfőkapitánynál
Peter Kovařík (Fotó: TASR)

Az első Smer-kormány idején a Juraj Široký-féle Váhostav nyerte el a Pozsonyi vár felújításának több tízmillió eurós projektjét. Akkoriban Pavol Paška volt a parlament elnöke, és Viktor Stromček, a későbbi közlekedésügyi államtitkár a parlament főtitkára. A Pozsonyi vár rekonstrukciója a parlament hatáskörébe tartozik, Širokýt pedig régóta a Smer egyik háttéremberének tartják, ugyanakkor nem ez az egyedüli érv amellett, hogy gyanús lehet a megrendelés odaítélése a Váhostavnak.

A civil szervezet ugyanis rámutatott, hogy a projekt a parlamenti titkár gondjaira volt bízva, ő volt az, aki a számlákat írt alá és tárgyalt az alvállakozókkal. Viktor Stromčeket azonban az alapítvány szerint egy további szál is összekötötte akkoriban a Váhostavval, mivel ez a cég részt vett egy pozsony-óvárosi lakóház ráépítésének megvalósításában, melyben a parlamenti titkár is rendelkezik lakásokkal.

A ráépítést 2010-ben, a parlamenti választások előtt kolaudálták, Stromček pedig akkor szerzett egy újabb lakást az ingatlanban, ma pedig három van neki ott. Felmerülhetett tehát, hogy a megrendelés odaítéléséért cserébe a Váhostav elvégzett némi munkát Stromčeknek.

Juraj Široký

A jelenlegi megbízott országos rendőrfőkapitány, Peter Kovařík akkoriban a NAKA egyik elődjének számító Korrupcióellenes Hivatalt vezette, és az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány szerint 2011-ben az asztalán voltak azok a dokumentumok, melyek alátámasztják Stromček és a Váhostav fent említett üzleti viszonyát - áll a Sme.sk-n megjelent cikkben.

Kovařík pedig meg is erősítette számukra, hogy a rendőrség soha nem foglalkozott ezzel az üggyel mélyebben.

"Egy számviteli dokumentumok torzójáról volt szó, alvállalkozói számlákról, azok másolatáról, de szerepeltek rajta aláírások. Konkrét személyé és konkrét építőipari vállalaté" - reagált a rendőrfőkapitány.

Állítása szerint ugyanakkor a dokumentumok nem utaltak korrupcióra vagy jogtalan előnyszerzésre. "Ismerem azt az érzést, hogy én odapasszolok neked valami megrendelést, te pedig megcsinálod a ráépítésemet, de ezt nem támasztják alá a dokumentumok. Az pedig nem büntetendő, hogyha egy személynek vannak kapcsolatai és egy nagy céget megkér arra, hogy végezzen el számára bizonyos munkát" - fogalmazott.

Viktor Stromček

Stromček a kérdésükre azt válaszolta, hogy a Váhostavnak semmi köze nem volt a ráépítéshez, ám nem árulta el, nehogy azt ki végezte, csak annyit, hogy helyi beszállítók. Maga a cég is azt állítja, hogy ilyen apró munkákkal nem foglalkoznak és az archívumukban nem is találtak erre utaló számlát. Ez ugyanakkor ellentmond annak, amit Kovařík egyébként megerősített.

Utóbbi szavai szerint elmehettek volna a Váhostav után kérdezősködni, de nem tudja, hogy milyen alapon. Ezzel szemben viszont veszélybe sodorhatták volna az informátoraikat, akiktől a dokumentumokat kapták. Állítja, hogy a számlák azért nem kerültek be a rendőrségi nyilvántartásba, mert éppen választások előtt álltak (2011-ben bukott meg a Radičová kormány), és számított arra, hogy változás áll majd be a rendőrség vezetésében, ezért nem akarta veszélybe sodorni az informátorokat és szavai szerint a papírokat egy bizalmasánál hagyta azzal, hogy ha felmerülne egyéb bizonyíték, akkor rendelkezésre álljon. Elárulta, hogy ez a meg nem nevezett személy később távozott a rendőrségtől és mivel nem tudta, mit tegyen a dokumentumokkal, megsemmisítette azokat.

Kovařík ugyanakkor a választások után New York-ba került a rendőri attasé pozíciójába, és az Állítsuk meg a korrupciót szervezet megjegyzi, hogy ezek lukratív pozíciók a megfelelő emberek számára. Kovařík később, 2017-től, a harmadik Fico-kormány idején már a Kormányhivatal korrupcióellenes részlegét vezette. Visszautasítja, hogy egyfajta jutalomként kapta volna ezeket a posztokat.

Sajtótájékoztatón közölte, hogy a rendőrség elkezdi vizsgálni az egykori parlamenti titkár, Viktor Stromček vagyonának hátterét.

Emlékeztetett arra, hogy Stromček 2009 és 2018 közti vagyonnyilatkozataiban csupán alig több mint 250 ezer eurónyi jövedelmet vallott be, miközben nemrégiben egy bank érdemesnek tartotta arra, hogy 8,4 millió eurós hitelt nyújtson neki. Ebből ő 7 millió eurót továbbkölcsönzött egy barátjának, Martin Mácnak, aki megvásárolta a Zoznam.sk portált.

(SME)