Vajon idén is 180 szavazatot kap a vőki polgármester?

camera

1

Vajon idén is 180 szavazatot kap a vőki polgármester?

Forrás: vlky.eu 

Megosztás

Fejes Baltazár, Vők (Szenci járás) község polgármestere 2010-ben és 2014-ben is pontosan 180 szavazatot kapott.

Fejes Baltazár hosszú évek óta áll a község élén. 2006-ban fölényes győzelmet aratott két kihívójával szemben. Az MKP által támogatott jelölt akkor 198 szavazattal győzött, két kihívójára összesen 58-an szavaztak.

2010-ben nem akadt kihívója Fejesnek, aki így is 180 karikát gyűjtött.

Négy évvel később a független Szimeth József próbálta elnyerni a polgármesteri címet Fejestől, utóbbi azonban ezúttal is győzött – pontosan ugyanannyi szavazattal, mint az előző választási ciklusban. Kihívójára 73-an voksoltak.

Idén egyedül Fejes jelölteti magát, így már biztosra vehető, hogy a következő választási ciklust is megkezdi a község élén a 61 éves polgármester.

Vők öttagú képviselő-testületébe heten szeretnének bekerülni, öten az MKP támogatásával, ketten függetlenként.

A képviselőjelöltek:

Árva Nikolas (23), raktáros, független

Árva Valter (45), kereskedelmi-műszaki képviselő, MKP

Barica Béla (47), SZČO, független

Domonkos Vince (63), nyugdíjas, MKP

Ing. Dömötör Pál (62), vállalkozó, MKP

Ing. Koszorús Lajos (54), kereskedelmi ügynök, MKP

RNDr. PhD. Kozics Katarína (41), tudományos munkatárs, MKP

(fl)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program