Vajon mi lesz Hamran Istvánnal? A belügyminisztérium pályázatot hirdetett az országos rendőrfőkapitányi posztra

2021. október 18. - 16:26 | Belföld

A Szlovák Belügyminisztérium pályázatot hirdetett a honlapján az országos rendőrfőkapitányi posztra. Az érdeklődők november 30-ig jelentkezhetnek.

Vajon mi lesz Hamran Istvánnal? A belügyminisztérium pályázatot hirdetett az országos rendőrfőkapitányi posztra
Hamran István (TASR/AP)

A pozíció azt követően üresedett meg, hogy az előző rendőrfőnök, Peter Kovařík szeptember 15-ével lemondott. Azután döntött így, hogy a Pozsonyi Kerületi Ügyészség hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye miatt büntetőeljárást indított ellene. A vádakat elutasította. A rendőrség vezetésével átmenetileg Hamran Istvánt bízták meg.

A hatályos jogszabály értelmében a rendőrfőnök-jelöltet egy szakmai bizottság választja ki, ezt követően nyilvános meghallgatáson kell részt vennie a parlament védelmi bizottsága előtt. Az új rendőrfőnököt a belügyminiszter nevezi ki, a védelmi bizottság javaslatára. A megbízatása négy évre szól.

A rendőrfőnök-választást módosító javaslatot a képviselők az októberi parlamenti ülésen készülnek megvitatni. A módosítás értelmében megerősödne a belügyminiszter szerepe, nem lenne kötelező figyelembe vennie a bizottság javaslatát. A jelöltnek továbbra is abszolválnia kellene a nyilvános meghallgatást a parlamentben, de annak csak tanácsadói jellege lenne.

TASR