Vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát, nagy pénzeket vágott zsebre

2022. január 24. - 11:35 | Külföld

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség egy 31 éves magyarországi, tószegi nővel szemben, aki 2020 novemberében Szolnokon azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két helybéli férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A vádirat szerint a nő azt állította, hogy a fejlesztés már végső fázisában van, de annak befejezéséhez pénzre lenne szüksége. Az orvosi végzettséggel nem rendelkező nőnek a két férfi 3 millió 700 ezer forintot adott kölcsön.

A közlemény szerint a valós - kizárólag a pénz megszerzésére irányuló - szándékát álcázó nő írásba foglalt szerződésben vállalta, hogy a vakcina fejlesztésére kapott kölcsönt 2021. február végéig visszafizeti a két férfinak, de ígéretét a határidő lejártát hónapokkal követően sem teljesítette.

A két férfi végül 2021 júliusában felszólítólevélben kérte a pénz visszafizetését. A nő e-mailjeiben és egy hamis banki bizonylat bemutatásával csak hitegette a sértetteket, pénzüket azonban nem adta vissza - írták.

A járási ügyészség - mivel a büntetlen előéletű nő az eljárás megindítását követően megtérítette a kárt - felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni - olvasható a közleményben.


(MTI)

Címkék: csalás, vakcinakutató