Feketebárány-vakság

A rutin és az ösztön például abban segíti, hogy ne hazudjon átlátszóan, avagy utolérhetően. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valamelyik állítására kapásból biztonsággal rá lehet vágni: ez nem felel meg a tényeknek, ugyanis a provokatívnak szánt állításait mindig olyan keretbe foglalja, ahol tökéletesen igazak, és az egész keretet kéne megcáfolni, ami viszonylag sok időt és energiát követel.

A gyorsan cáfolható hülyeséget beszélés luxusát meghagyja a szolgálatában álló jól fizetett idiótáknak és gazembereknek, ő maga, mint a teflon.

Most mintha változna valami. A magyarországi politikai hatalom bajban van: a gazdaság hanyatlóban. Az infláció viszont Európa-rekorder, az uniós átlag háromszorosa, döbbenetesek az élelmiszerárak. A reálkeresetek idén márciusra hét százalékkal csökkentek.

A politikai gazdaságtan – vagy gazdasági politikatan? – magyar modellje csődközelben. Az uniós pénzek nem jönnek, viszont az uralmi elit gazdagodásának és korlátlan hatalmának, vagyis a magyar választók szegénységben tartásának és szabadságtól való megfosztásának költségeit nem lehet a végtelenségig saját magukkal, vagyis a közrendű választókkal megfizettetni. Az, hogy egy rögtönzött adójogszabállyal az állampapírok felé terelnék a befektetéseket, már az élénk ijedelem jele.

A duma persze az, hogy erre a háború miatt van szükség, de a háború éppen úgy nem magyarázza az államháztartás szorult helyzetét, mint a durva magyar inflációt. És mind erősebb az EU-ból való kisodródás – kikerülhetetlen tényekkel indokolt – félelme.

Ahogy vészreakciónak tűnik Soros – sőt, már a Soros család – felújult szidalmazása, a brüsszelezés, az amúgy is bénaságra kárhoztatott ellenzék durva gyalázása („háborúpártiak”!), a migránspánik fölmelegítésének kísérlete sem. Mindent bele! A tűzoltótömlőbe. Hogy mi a vész, mi a tűz? A szavazók fele már most kormányváltást szeretne „a következő választások után”, a maradásukat csak 38 százalék, s az arány még romolhat.

Igaz, hogy kétharmaddal a kormány úgy módosíttatja a választási törvényt, ahogy neki megfelel, de ilyen teljesítménybe és ekkora, maguk kreálta hátrányokba a kormányzatok még a szabad választás nélküli rendszerekbe is nagy eséllyel belebuknak. Nem lehet tudni, hogy ez meddig tartóztatható fel pusztán szavakkal és bárgyú plakátokkal.

Mindezzel – most dicsértem az ösztönét és rutinját – Orbán is nyilván tisztában van. Talán a számára is már érzékelhető válsághelyzet magyarázza, hogy a legutóbbi nyilatkozatában, hosszú időn után először, több elsőre átlátható valótlanság, kapásból cáfolható állítás hangzik el. Idegességnek nem mondanám, inkább úgy, hogy kizökkent a flow-ból.

Az azonnal tetten érhető hamis állítással ez esetben nem az a gond, hogy erkölcsi szabályt sért – aki teljesen kikapcsolja a politikacsinálásból az erkölcsöt, annak ez nem szempont. Hanem az, hogy bármennyire halvány vitahelyzetben hátrányt jelenthet – persze csak ha van, aki netán kihasználja.

Az interjút szerdán adta a Libero című kis olasz jobbközép (közelebbről vulgárberlusconista) napilapnak szerdán, abból az alkalomból, hogy Milánóba utazott Berlusconi temetésére, és pénteken jelent meg, ugyanakkor, amikor elhangzott a csütörtökön fölvett szokásos rádiómonológ. Abban is mondott cifra dolgokat, de koncentráljunk a rövidség kedvéért az olasz nyilatkozatra.

Annak is az MTI által közreadott összefoglalójára, mert belpolitikai hatása és célja csak annak lehet. Ez az összefoglaló viszonylag korrekt, bár kimaradt belőle két belpolitikailag tanulságos részlet, amire még visszatérünk. (a teljes szöveg fordítása e cikk elkészültéig, vasárnap 12 óráig nem kerül fel a miniszterelnöki honlapra; gondoltam, segítek).Vegyünk tételesen néhány állítást, előbb az MTI-hírből:

1. „[F]ekete bárányok vagyunk, de ez nekünk magyaroknak nem jelent problémát. Mindig is a kóruson kívül álltunk, akkor is, amikor a vasfüggöny mögött voltunk a Szovjetunió idején, és elsőként harcoltunk a szabadságért”.

Valótlanság. Az első felét nem részletezném, az újkori szuverén Magyarország többnyire nem énekelt ki valamilyen (jellemzően vereségre ítélt) kórusból, de ha a második felét nézzük, pont az ellenkezője igaz: a második világháború után a magyarok nagyjából utolsóként fordultak szembe a szovjet uralommal. Erőteljes fegyveres ellenállás volt Lengyelországban, a balti államokban, Ukrajnában, gerillacsoportok működtek Csehszlovákiában és Romániában, Sztalin halála után pedig Plovdivban, Plzeňben, Kelet-Berlinben, végül Poznańban lázadtak fel a munkások, s válaszoltak rá a fegyverek, sok halálos áldozattal. A magyar 56-tal lényegében lezárult egy történelmi szakasz.

Orbán szájából nem először hangzott el ez a szlogen, de a mindenkori másik oldal sem vette észre a valótlanságot, egyfelől mert jólesik a magyar nemzeti önérzetnek, másfelől történeti és geopolitikai ismeretek híján. Nem csoda, hogy újra elsüti, miután többszörös pozitív megerősítést kapott. De ha valaki másféle Magyarországot akar valamikor a jövőben, talán nem ártana tisztában lenni a valóságos magyar történelemmel.

2. „Hozzátette, jelenleg bárkit, aki más nézetet képvisel az ukrajnai háborúról, mint Joe Biden amerikai elnök, azt putyinizmussal bélyegzik meg. Kifejtette, ő úgy értékeli a helyzetet, mint Ferenc pápa, »csak a mi szavunk Európában kisebbségben van«.”

Csúsztatás, tartalmilag: valótlanság. Azt szuggerálja, hogy aki a jelenlegi háborúban szemben áll Oroszországgal, az amerikai parancsot követ. Holott a leginkább oroszellenes térségbeli államok, mint Lengyelország és a balti köztársaságok, minden amerika befolyás nélkül, saját történelmi tapasztalatuktól motiváltan támogatják minden lehetséges eszközzel Ukrajnát. Nem beszélve Giorgia Meloni olasz miniszterelnökről, akinek kormányában a Berlusconi alapította Forza Italia párt is részt vesz.

3. „Hangsúlyozta, hogy a kétszázezres ukrajnai magyar közösség tagjait katonai szolgálatra hívják be és életüket áldozzák, miközben Magyarország egymillió menekültet fogadott be.”

Többszörös csúsztatás és valótlanság. Nincs kétszázezres ukrajnai magyar közösség. Ez a szám a szovjet időkben igaz lehetett, de a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás szerint a magyarok létszáma kb. 157 000 ezer volt (Kárpátalján 150 000), egy 2017-es kutatás szerint 131 000, és a szám azóta biztosan csökkent.

A magyar kormánypropaganda visszatérő állítása vagy sejtetése, hogy a magyarokat tudatosan vágóhídra viszik, de a valóság az, hogy egyrészt a sorozásokban nincs nemzetiség szerinti megkülönböztetés, másrészt a katonai szolgálat ugyanúgy alkotmányos alapkötelezettség, mint Magyarországon, azzal a súlyos különbséggel, hogy Ukrajnát háborús agresszió érte.

És Magyarország nem fogadott be egymillió ukrajnai menekültet. A befogadott és itt maradt menekültek száma néhány tízezer, talán harmincezer.

4. „Megjegyezte, azért támadják Magyarországot a jogállamiság terén, mivel Brüsszel nem osztja a magyar gazdaság szuverén jellegét.”

Valótlanság, de Orbán és a propagandisták annyiszor, olyan hangerővel és annyi változatban mondják, hogy már fel sem tűnik, „az ég kék”- alapon. Egyfelől a magyar gazdaság pont a legkevésbé szuverén az EU-hoz képest, legalábbis Brüsszel naiv korszakaiban, amikor egy főre számítva ide érkezik a legtöbb uniós támogatás, ami nélkül már sokkal korábban benne lettünk volna a nyakig érő, büdös pácban.

Másfelől Magyarországot azért támadják a joguralom hiányosságai miatt, mert nem joguralom van itt, hanem az uralom joga. A fogadott politikai család formálja a törvényeket a saját igényei szerint.

Itt hagyjuk abba a magyar nyilvánosságnak szánt állítások elemzését, lássuk azt a két érdekes pontot, ami az MTI összefoglalójából kimaradt.

Az egyik: Amikor a putyinizmus vádjáról van szó, a riporter, mintegy feladván a labdát a tagadó válaszra, megkérdezi: „Ön akkor putyinista, miniszterelnök úr?”.

Mire Orbán: „Hogyan lehetnék? Nekünk, magyaroknak már tapostak fejünkön az oroszok.” Ez a szűk olasz közönségnek szánt közlés nem valótlan, ellenkezőleg. De Magyarországról nézve az a tanulság belőle, hogy Orbán (rutin, ösztön stb.) tökéletesen tisztában van a történelmi-geopolitikai valósággal s ami politikusi szempontból fontosabb: azzal, hogy ez milyen erkölcsi szabályként képeződik le a köztudatban. Az orosz birodalmi brutalitás: rossz. Egyáltalán is, nekünk is.

Tisztában van tehát azzal is, hogy tüntetően Putyin-párti politizálása, a fegyvercsempészek Moszkvának való kiadásától a kémbank beengedésén és palotával megajándékozásán át az ukrajnai fegyverszállítás megvétózásáig, Zelenszkij – 2022. áprilisi! – ellenfélnek nyilvánításától a KGB-s cigarettacsempész pátriárka védelméig stb. stb. nemcsak hazug, nemcsak erkölcstelen, hanem a nemzeti érdekkel is ellentétes. Ahhoz, hogye döntéseit mégis elfogadtassa, morális topronggyá kell tenni híveit a saját költségükön. De megteheti, senki és semmi nem akadályozza. Tisztában van evvel is.

A hazai közönségnek szánt összefoglalóból kimaradt, de magyar szempontból igen érdekes másik részlet a következő állítás:

„Magyarország szabad ország, sőt, szabadabb, mint sok más ország, hiszen az történik, amit az állampolgárok akarnak. Olyan alapvető dolgokról, mint a polgári jogok, a család, a bevándorlás, népszavazások voltak. A többiről a Parlament dönt.” És folytatásaként az utolsó mondat: „Mi sokkal demokratikusabbak vagyunk, mint az EU: jöjjön el Budapestre és meglátja.”

Most hagyjuk, hogy az Orbán emberei által kezdeményezett népszavazások vagy érvénytelenek voltak, vagy a képviseleti demokrácia szétverését célozták, tehát a rájuk való hivatkozás: arcátlanság. Hagyjuk, hogy Magyarországon a parlament az égvilágon semmiről sem dönt, lévén az uralmi elit, polgári nevén a kormány hajtószíja. Sőt, amióta a veszélyhelyzetre hivatkozva rendeleti kormányzás van, a költségvetést beleértve, a semminél is kevesebbről dönthet.

Hagyjuk, hogy az EU döntési mechanizmusait, bármilyen nehézkesek, népszavazások és demokratikus nemzeti parlamentekben ratifikált szerződések határozzák meg. Persze, van rajtuk javítani való, például nincs védettségük a nem demokratikus támadásokkal szemben. De az utolsó mondat sugallata az, hogy Magyarországon demokrácia van, sőt erősebb, mint az EU-ban.

Ez nem igaz. Utoljára az ókori Athénban volt úgy, hogy a többségi akarat mindent vitt. És nem lett jó vége. Az újkori demokráciák ismérve nem az, hogy a többségi akarat érvényesül mindenáron, főleg nem a „nemzeti egységre” való hivatkozás köz- és szakpolitikai ügyekben, hanem éppen a politikai közösség tagoltságának, a szenvedélyek és részérdekek ütközésének tudomásulvétele. Az alkotmányos intézmények szintjén a szabad és tisztességes választás (ahol az induláskor mindenki egyenlő eséllyel vehet részt) és a hatalommegosztás, avagy a fékek és az ellensúlyok megléte. Magyarországon ma mindkettő hiányzik, azaz nincs demokrácia.

Lehet, hogy a többség kedveli és szereti, vagy legalább megszokta a fennálló rendszert (bár a többség mostanában mintha fogyatkozna), és sokkal jobbnak tartja a totalitárius diktatúránál, de attól ez még nem demokrácia. Kéretik eszerint politizálni, és nem belemenni a színjátékokba a létező ellenzék (vö. létező szocializmus) módjára.