Valahol az Európai Unióban

Ausztriában áll a bál. Két németországi lap s nyomukban a német nyelvű sajtó szemelvényeket közölt egy rejtett kamerákkal készült videóból, amely szerint a majdani szabadságpárti alkancellár, Heinz-Christian Strache és párttársa, Johann Gudenus a 2017-es választások előtt Ibizán oroszokkal tárgyalt illegális üzletekről.

Valahol az Európai Unióban
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Illetve azt nem lehet tudni, hogy kik voltak. A nő Aljona Makarova néven mutatkozott be, és nagyon gazdagnak mondta magát, vele volt a partnere is. 

A nyilvánosságra hozáskor kiderült, hogy az egész a szélsőjobb politikusoknak felállított csapda volt. Magyarán kamu, a nyúl kiugrasztása. A leleplezést az EP-választás elé időzítették – kilenc nappal –, el is érte a hatást, az alkancellár lemondott, a megfigyelők már a Szabadságpárt (FPÖ) végéről beszélnek, tüntetők előrehozott választásokat követelnek.  Csak azon lehet elgondolkodni: Megérte vajon mostanáig várni a lebuktatással, és miért?

A felvétel láthatóan titkosszolgálati munka, namost akármilyen titkosszolgálat vagy szakmai frakció készítette, biztosan türelmes társaság volt, ha vállalta a kockázatot, hogy az osztrák kormányzat biztonságpolitikailag kényes posztjai – külügy, belügy, védelem, titkosszolgálatok – másfél évig a Szabadságpárt kezében legyenek.

Rengeteg kompromittáló és vállalhatatlan mondat elhangzik, az üzlet lényege az lett volna, hogy negyedmilliárd dolláros adomány és egyéb támogatás fejében Strache állami megrendeléseket garantált az álorosz áloligarcháknak – ha kormányra kerülnek, ígérte, a Strabag nem kap több megrendelést, hanem annak cégnek jut majd minden, amit „Makarova” ebből a célból a Strabag mintájára alapít majd.

Magyar szempontból kiváltképp érdekes, hogy az álmafiózók úgy tettek, mintha  legnagyobb osztrák napilapot, a Kronen Zeitungot akarnák megvenni, ahol aztán Strache csapata diktálhatna. Mire az osztrák politikus a magyarországi médiaviszonyokat festette le vágyott célként, és Heinrich Pecinát, a Népszabadság kivégzőjét ajánlott be, aki, szerinte „tizenöt évvel ezelőtt elkezdte venni Orbánnak a médiát” .

Ez nem így volt, de a gyermeki lelkesedés sokat elmond Strache karakteréről és felkészültségéről – ahogy az is, hogy bemondásra leült tárgyalni két ismeretlen figurával egy idegen házban, feltételezvén, hogy a beszélgetésnek semmi nyoma nem marad.

Az ilyen ember tök hülye politikusnak. Itt tartunk ma Európában.

Aki a csapdát felállította, e sajnálatos ténynek természetesen tudatában volt, s így annak is, hogy Strachénak eszébe se jut kételkedni olyasvalakinek a szavában, aki orosz oligarchának állítja be magát. Az FPÖ évek óta bizonyítja, hogy bármit elhisz Putyinnak és tágabb környezetének, kezdve attól, hogy 2012-ben Csecsenföld emírjénél, Ramzan Kadirovnál járva tagadták, hogy volnának emberijog-sértések, folytatva a bécsi oroszbarát konferencián való részvétellel Dugin és Malofejev társaságában, a Krím elfoglalásának legitimálásán át az Egyesült Oroszország nevű elnöki párttal kötött 2016-os együttműködési szerződésig.
Mindezzel a hülyeség aktív politikai tartalmat kapott.

De van egy másik magyar vonatkozás is. Nem volt túl régen, úgyhogy többeknek eszébe jutott: Orbán szívélyesen fogadta Strachét Budapesten, a karmelita kolostorban. Sokan az orbáni átkot kezdték emlegetni: akivel találkozik, az hamarosan megbukik, így járt például Silvio Berlusconi Hoszni Mubarak vagy Miheil Szaakasvili, hogy csak pár nagy nevet mondjak.
A viccen kívül a dolognak van egy korántsem vicces oldala is. A példátlan diplomáciai sikerként lobogtatott Trump-találkozó előtt és után kik is jártak a Karmelita kolostorban? Sorolom, a miniszterelnöki honlap alapján: május 2-án Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Május 3-án Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter. Május 6-án  Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár. Május 12-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója. Május 15-én Miloš Zeman cseh elnök. (Közben, 14-én egy katolikus és egy református egyházi vezető Nigériából.)

Nézzük csak a politikusokat. Az Európai Unió nagy és (pillanatnyilag) kormányon lévő pártjai közül az FPÖ-nek és a Salvini-féle Legának van együttműködési szerződése az Egységes Oroszországgal. Zeman Moszkva-barátsága közismert, ő volt az egyetlen vezető az EU-ból, aki üdvözölte a Krím elfoglalását; nem beszélve titokzatos tanácsadójáról, Martin Nejedlýről. Akiről kevés életrajzi részletet lehet tudni, csak orosz érdekeket képvisel, tisztség nélkül is irodája van a Hradzsinban, és a nyugati titkosszolgálatok gyanúsnak tartják. Çavuşoğlu nem uniós politikus, de azt nem lehet mondani, hogy az EU nagy barátja.

Mi ösztönözte Orbánt arra, hogy éppen ezeket az Unió legyengítésén dolgozó embereket lássa vendégül az EP-választás előtt? Nagyjából úgyis egyetértenek. Új pártszövetséget nem alapítottak, ahhoz már késő lett volna, s a kampánystratégiák egyeztetésének sem volt értelme, mivelhogy az egyes politikusoknak más-más nemzeti adottságok között kell kifejteniük áldatlan tevékenységüket.

Úgy rémlik, a Strache-ügyről egy vagy több titkosszolgálat tudott, a magyar nem. Nem volt tájékoztatva, esetleg mégis, de valakik a kormányzatban nem tartották fontosnak, ezért hagyták, hogy a miniszterelnök lejárassa magát. Az első nyilatkozat: „osztrák belügy”, nincs dolgunk vele.
Csak az a kérdés, hogy akkor mivel foglalkozik a magyar külügy – és mivel a magyar ellenzék, ha az EP-választás küszöbén ezt a botrányt sem használja ki. Amúgy elképzelem, hány magyar politikus nem ülne fel egy ilyen ibizai ajánlatnak. Vannak tippjeim. Ahol lehet, majd rájuk szavazok.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.