„Valaki a médián keresztül próbálja megfélemlíteni a NAKA nyomozóit”

2021. július 20. - 16:03 | Belföld

Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány kedden arról beszélt, hogy valaki a médián keresztül próbálja megfélemlíteni és elbizonytalanítani a NAKA nyomozóit.

A rendőrfőnök elutasította, hogy háború zajlik a rendőrségen belül.

A médiában kedden megjelent információk szerint a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) kedden a Tisztítótűz (Očistec) és a Júdás rendőrségi ügyekkel kapcsolatban jár el. Ezzel összefüggésben őrizetbe vették a Takáč-klán egyik tagját, Dömötör Csabát. Ennek oka állítólag az, hogy fennáll a gyanúja, hogy a nyomozók manipulálták a tanúk vallomásait.

Kovařík azonban hangsúlyozta, kiáll a nyomozók mellett. „Bízom benne, hogy a NAKA-nyomozóknak is az az érdekük, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyenek az ügy végére, és nincs problémájuk azzal, hogy kihallgatásra kell menniük a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalába” – nyilatkozta a rendőrfőkapitány.


(TASR)

Címkék: NAKA, Peter Kovařík