A választások menete viszonylag nyugodt volt, de akadtak kisebb-nagyobb problémák

2020. február 29. - 22:55 | Belföld

Eduard Bárány, az Állami Választási Bizottság elnöke elmondta: a szombati parlamenti választások legsúlyosabb problémája az, hogy öt szavazóhelyiségben meg kellett hosszabbítani a szavazást. Az utolsó 23:00-kor zár be, tehát csak ekkor ér véget a kampánycsend.

A bizottság szerint a választások menete viszonylag nyugodt volt. Több bejelentés érkezett arról, hogy nagyon gyorsan megteltek a fel nem használt szavazólapok számára fenntartott urnák. Egy másik bejelentés arról szólt, hogy Pozsony-Ligetfalun (Petržalka) a választópolgárok listáján elhunytak is szerepeltek.

A szombati választásokon összesen több mint 4,4 millió választópolgár vehetett részt. Mintegy 41 000 fiatal szombaton járulhatott először az urnákhoz. Jóval több, 213 000 azoknak a potenciális első választóknak a száma, akik más választásokon már részt vehettek, de parlamenti választáson még nem. Szavazni 2926 település 5998 választókörzetében lehetett.

A választások hivatalos eredményét azután hozzák nyilvánosságra, hogy azt jóváhagyta az Állami Választási Bizottság. Erre március 1-jén, vasárnap kerül sor.


(TASR)