Vállalják a korukat, a ráncaikat, az őszülő hajukat a színésznők a cannes-i fesztiválon

2021. július 8. - 15:30 | Kultúra

Míg korábban szinte kötelezőnek számított a magas sarkú cipő és a festett haj a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén, idén az elegáns, de a lehető legtermészetesebb megjelenésére törekednek a sztárok, és már nem takargatják őszülő hajukat.

 

Vállalják a korukat, a ráncaikat, az őszülő hajukat a színésznők a cannes-i fesztiválon
Sophie Marceau barna hajjal pózolt (AP/TASR)

Helen Mirren angol színésznő soha nem rejtette el a korát, s idén is teljesen ősz hajjal érkezett, a 74. cannes-i szemlén azonban már nem ő az egyetlen, aki nem festett hajjal vonult végig a vörös szőnyegen. A fesztiválközönség először láthatta Andie MacDowell hosszú göndör haját megőszülve, ahogy Jodie Foster őszülő tincseit is. A Négy esküvő és egy temetés című vígjáték főszereplője, aki sokáig az egyik legnagyobb kozmetikai cég reklámarca volt, februárban egy amerikai lapnak elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti karantén alatt 63 évesen úgy döntött, többé nem festeti a haját.

A kétszeres Oscar-díjas Jodie Foster pedig a Télérama című francia kulturális lapban július elején megjelent interjúban mondta el, hogy 58 évesen "nincsen gondja a korával" és már nagyon várja a hatvanas éveit. A két amerikai sztár megjelenése mindenesetre pozitív visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon.

"Nagyon jólesik olyan színésznőket látni, akik vállalják a korukat, a ráncaikat, az őszülő hajukat a vörös szőnyegen. Nem tetszik minden ruha, amit viselnek, de VÉGRE!" - írta egy fesztiválozó a Twitteren, akinek a kommentje több mint 3 ezer felhasználónak tetszett.

MTI