Vallomást tett az egyik lövész, aki jelen volt a maffiózó Čongrády kivégzésénél

2015. december 16. - 14:57 | Belföld

2004-ben lőtték szitává a Sýkora-klán egyik hírhedt alvilági figuráját, Peter Čongrádyt.

Vallomást tett az egyik lövész, aki jelen volt a maffiózó Čongrády kivégzésénél
Fotó: TASR-archív

A Pozsonyi I. Járásbíróságon tárgyalják a maffiózó ellen elkövetett 1999-es gyilkossági kísérlet, valamint a 2004-es meggyilkolása ügyét. Most hallgatták meg Peter Koperát, aki jelen volt Čongrády agyonlövésénél. Ő egyébként egy peren kívüli megegyezés részeként ezt már beismerte, 2014-ben pedig ebből kifolyólag ítélték 14 év 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre.

Kopera azt állította a bíróságon, hogy a gyilkosságra annak idején Ivica T. kényszerítette, aki már nincs az élők sorában. Ivica T. veszélyben érezte magát Čongrády miatt. "Azt mondta, hogy ha ő veszélyben van, akkor én is" - húzta alá Kopera a bíróságon.

A gyilkosság ügyében három személyt ítéltek el. Kopera állítása szerint Ivan Beňo tervelte ki a gyilkosságot. "Egy héttel azelőtt érkeztem a lakásba, hogy ezt végre kellett hajtani. Akkor már el voltak készítve a fegyverek és a ruházat" - mondta.

Állítása szerint neki és a másik lövésznek, Vladimír Smetanának kellett biztosítaniuk mindenki számára a gépfegyvert és a pisztolyt. Emellett beszereztek egy fehér pick-upot, amellyel Peter B. vitte őket a helyszínre.

Beňónak Kopera szavai szerint az volt a feladata a gyilkosság napján, hogy megfigyelje Čongrády kedvenc pizzériáját, és azonnal szóljon, amikor a maffiózó odamegy.

Míg megérkezett, addig a pick-up rakodóterében várakoztak. Kopera úgy írta le, hogy Smetana feladata volt Čongrády lelövése, míg az övé a testőrének kiiktatása. Utóbbit végül csak lábon lőtte. "Nem szándékoltam megölni. Olyan közel voltam, hogy megtehettem volna, ha úgy akarom" - állította.

A gyilkosság után eltűntek a helyszínről, majd a ruházatukkal és a fegyvereikkel együtt felgyújtották az autójukat. Kopera hangsúlyozta, hogy ezután szétszéledtek és már nem találkoztak.

A bíróságon még több személy szerepel vádlottként a gyilkosság kitervelésével összefüggésben, de Kopera állítása szerint nem tudja, mi volt a feladatuk.

Az 1999-es gyilkossági kísérlettel Sergej M.-t, Peter H.-t, Roman J.-t és Dušan Š.-t vádolják. Akkor Čongrádyt kedvenc bárja előtt akarták eltenni láb alól, és állítólag egy motorkerékpárról nyitottak volna tüzet rá. A körülmények viszont nem úgy hozták, így az akciót elhalasztották.

2004-ben viszont

a pizzéria előtt egy gépfegyverből leadott 28 lövéssel végeztek a maffiózóval. Ivan Beňo, Peter Kopera és Vladimír Smetana is beismerte a bűncselekményt, tavaly mindannyian peren kívüli megegyezést kötöttek. Beňo 15 évet, Kopera 14 év 9 hónapot, Smetana pedig 14 évet kapott.

Peter Čongrády 36 éves volt, amikor meggyilkolták. Ő egykor Miroslav Sýkora sofőrje volt, a meggyilkolása után vált a klán egyik vezetőjévé.

Jaroslav Spišiak, aki a gyilkosság idején országos rendőrkapitány-helyettes volt, közölte, hogy akkoriban Čongrádyt csak bűnszervezetben való részvétellel gyanúsították, semmilyen egyéb konkrét bűncselekménnyel nem.

A gyilkossággal korábban gyanúsították Viliam Mišenkát, Karol Mellót és Ľuboš Ferust is, de őket felmentették. Ferus egyébként az egyik vádlott Sýkora meggyilkolásának ügyében.

SME/para