Valószínűleg nem lesz országos iskolabezárás, az SaS nem támogatja az 500 eurós utalványt

2021. november 30. - 12:30 | Belföld

A kormánypártok egyelőre nem állapodtak meg egységesen az 500 eurós utalványról, amelyet Igor Matovič pénzügyminiszter azoknak a nyugdíjasoknak adna, akik beoltatták magukat.

Valószínűleg nem lesz országos iskolabezárás, az SaS nem támogatja az 500 eurós utalványt
Fotó: TASR - illusztráció

„Kitartunk az álláspontunk mellett, nem értünk egyet az 500 eurós hozzájárulással” – jelentette ki Anna Zemanová (SaS). Mindez azt jelenti, hogy a kormány és a parlament valószínűleg az SaS beleegyezése nélkül fog tárgyalni az utalványokról – írja a SME.

Az állam az utalványok által közvetett módon azokat a vállalkozásokat akarja segíteni, amelyeket veszteség ért a pandémia időszaka alatt. Az utalványokra 500 millió eurót szánnak, ezeket pedig a pénzügyminiszter javaslata szerint az érintett egységekben lehetne majd beváltani.

Az SaS korábban jelezte, hogy 150 eurós utalvánnyal még egyetértene, ennél magasabb összegű javaslatot azonban megvétózna.

Már a koalíciós tanács előtt is jelezték, hogy az országos iskolabezárás is téma lesz a tárgyaláson. Az OĽaNO korábban is jelezte, hogy az iskolabezárás mellett vannak, Zemanová azonban a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az iskolák központilag továbbra is működni fognak, és a regionális közegészségügyi hivatalokon múlik, hogy a régióra jellemző aktuális járványhelyzetet figyelembe véve döntenek-e az iskolabezárásról.

„A legjobb az lenne, ha az egyes iskolákat individuálisan ítélnék meg. Vannak olyan iskolák, ahol magas az oltottsági arány a gyerekek és a tanárok körében is, ebben az esetben kár lenne, ha a higiénikusok bizonyos döntése által az egész járás iskoláit bezárnák, amit egyébként nem kellene” – magyarázta Zemanová, ennek kapcsán pedig arra kérte a regionális közegészségügyi hivatalokat, hogy egyénileg ítéljék meg a helyzetet az egyes iskolákban.


(sme.sk)