Válságkezelés, kormánysegítség: következzenek az önkormányzatok mentőövei

Ardamica Zorán | 2020. április 10. - 10:17 | Vélemény

Nem éppen ünnepi téma, ám mivel a kormány a programját már húsvét után el akarja fogadni, inkább preventíve írjunk róla, mint hogy majd ismét azt kelljen papírra/képernyőre vetnünk: na ugye, elbaltázták…

Válságkezelés, kormánysegítség: következzenek az önkormányzatok mentőövei
Illusztráció (wikipédia)

Kvittelhető, hogy az új kormány igyekszik segíteni a gazdaságnak. Ilyenkor, válság esetén még a legkonzervatívabb kapitalisták sem szoktak kihátrálni a piacba való közvetlen beavatkozásból, sőt.

Először a kis és kisebb középvállalkozásokra gondolt a kormány, majd kiverekedtek maguknak valamit a nagyvállalatok is.

Most, hogy a „tengely” és beszállítóik, valamint néhány szolgáltató kapott (amolyan félig még merülő, viszont mégiscsak) mentőövet, ideje lesz figyelmet fordítani arra, ami közben közvetlenül érint minden egyes lakost (és mentőöv nélkül elsüllyed).

Az önkormányzatokra, melyek a szlovákiai demokrácia, az önkormányzatiság alapját képezik, működését biztosítják és finanszírozzák. (Hiszen a parlament is ilyen elven működik, eszébe juthatnak a kistestvérek.)

Eddig a helyi szinteken a kormányszervekkel együttműködve talán a legtöbb feladatot az önkormányzatok láttak el. Nemcsak a krízis kezdete óta – nagyon régen panaszkodnak, hogy kompetenciáik száma ezrekben mérhető, a pénzelosztási mechanizmus viszont nem garantálja ezek megvalósítását.

És itt most ne csak egy-egy aluldimenzionált kisvárosi vagy községi hivatalra gondoljunk. Az önkormányzatok sok-sok helyen az első számú munkaadók, vagy az első tíz alkalmazó között vannak. Az egyes, nem ritkán inkább közhasznúságra, mint profitra (hiszen az szinte lehetetlen ezen a szinten) fókuszáló vállalataik bevételei megcsappantak, s a legtöbb önkormányzat olyan ugyancsak közhasznú intézményt üzemeltet (lásd pl. sok nyugdíjas otthont, könyvtárat, múzeumot, művelődési központot, sportpályát, netán uszodát stb.) vagy tart fönn, amelyeknek vagy minimálisra csökkentek, vagy teljesen elapadtak most a forrásaik.

Eredeti kompetenciákban a – nem – befolyó adókból (április-május amúgy is kritikus) kell fenntartani az iskolai étkezdéket, óvodákat, szabadidőközpontokat (ahol még vannak és nem estek a krízismentes, de szigorú idők áldozatául…), sőt a művészeti alapiskolákat. Nem véletlen a krízismentes időszak felemlegetése, hiszen már a vírus előtt vírusként terjedt a pénztelenség ebben az állam által anno lepasszolt szektorban.

„Normális” körülmények között ugyancsak a „küzdés maga” volt a cél nagyon sok helyen, a fennmaradás, megmentés. Az előírt béremelésekre az államtól nem érkezett plusz pénz, csak törvény általi utasítás, az ingyen ebédek osztása sem volt a központi költségvetés első számú problémája, fejleszteni kellett, embereket alkalmazni, átszervezni, bővíteni stb. Az óvodák és művészeti iskolák felújítása is elodázhatatlan, előbbiekben kapacitásnövelés szükséges, hogy a kötelező beiskolázás újonnan jóváhagyott határai tarthatók legyenek.

Ez a szektor évek óta kiabál és lobbizik azért, hogy az állam végre rávesse tekintetét és egyenrangúsítsa az átvitt kompetenciákban működő intézményekkel. Persze úgy, hogy az önkormányzat szükség esetén törvényesen még segíteni tudja, és hogy el ne veszítse az autonómiáját – magyarán ne kerüljön a régi típusú, 2000 előtti állami fennhatóság alá.

Most volna még jó alkalom (ha a költségvetés szempontjából nem is ideális, de hát mi ideális most…) áthelyezni az említett intézményeket az átvitt kompetenciákba. És persze ezzel együtt – ahogyan az egyes kormánypártok választási programjaiban papírra, képernyőre, plakátra, szórólapra és akusztikus szmogba lett vetve – átértékelni és megváltoztatni a finanszírozásukat – levéve ezzel a fenntarthatóság terhét és felelősségét a valóban kicsi önkormányzatokról. Amíg nem késő, amíg még vannak zeneiskolák, szabadidőközpontok stb.

Mert ha elkésünk, akkor a négy fal és a feladatlapok közé zárt gyermekeink karanténban megromlott mentális egészségét bizony otthon, a túlterheltségtől sikító szülőnek kell helyresimogatnia, nem nagyon lesz benne segítsége krízis után a közben megroggyant vagy összeomlott intézményektől.

S e szülő mostanság némi iróniával szólva összezártságában ismerkedik meg igazából a saját porontyával és méri föl saját szülői, nevelői rátermettségét. Most látja, mi mindent tettek eddig gyermekéért a különféle iskolatípusok pedagógusai – hiszen ezt most ő végzi otthon és bizony el-elmorzsol közben pár könnycseppet a szeme sarkában, ahogyan hallom, olvasom…

A lényeg: még az egyes kisvárosi önkormányzatok is közvetlenül vagy közvetve több száz fő alkalmazásában érdekeltek, kompetensek és felelősek. Ahogyan a vállalkozókra, rájuk szintén munkaadóként kell gondolnia most a kormánynak, különben a városok és falvak kénytelenek lesznek nem lakosokban és szükségleteiket érvényesítő emberekben gondolkodni, hanem pusztán számokban. És jaj akkor mindennek, ami sebészetileg/gazdaságilag/matematikailag kiműthető, amputálható. Mert a számemberek most leginkább kivonni fognak, nem köbre emelni.

Ideje lesz tehát összefogni a pénzügyi, gazdasági, oktatási és belügyi tárcának (minimum) az önkormányzatok és munkahelyeik érdekében.

Elvileg már most örülünk, reméljük, nem túl korán minden arról szóló hírnek, hogy erre sok évnyi ignorált panaszt követve mutatkozik hajlam.

Várjuk tehát a következő mentőövet. Hiszen minden polgár valamelyik önkormányzat lakosa.