1
Fotó: Cséfalvay Á. András
Megosztás
Mindenki ismer a környezetében olyan helyi „politikust”, aki tegnap még skrupulusok nélkül gázolt át ellenfelein, vagy azok vélt támogatóin, tekintet nélkül a következményekre, de minimum a legdurvább módon nyilatkozott azokról, akikkel ma szövetségre lép és a boldog jövőt építi. (A pártsajtóról meg aztán ne is beszéljünk…)
Reméljük, az ilyenek hitele lassan (gyorsan) csökken majd az elhasználtság szintjére, érdemeik elismerése és bűneik széles körben való megismerése mellett kikopnak a szcénáról – persze naivak nem vagyunk, csupán reméljük…
S ha szívjuk is a fogunkat, a „szövetségesek” vagy Szövetségesek már minden mást kipróbáltak, adni kell ennek egy esélyt.
Miközben egyáltalán nem szabad elfelejteni, hogyha ezt az esélyt nem ők kapják az erre az erkölcsileg és szakmailag rátermett személyek kiválasztásától így nagymértékben „megkímélt” állampolgártól (3 lista helyett csak 1 lesz ám!), akkor vagy senki, vagy valamely szlovák párt kapja.
Ott pedig – legalábbis a parlamenti színtéren – ha lehetséges, még a magyar gyászoperettnél is szomorúbb a helyzet képmutatás tekintetében.
Fico és Pellegrini nem érdemes elemzésre, hiszen ők egyértelmű csúcstartók.
A Za ľudí nevéhez híven olyannyira az emberekért dolgozik, hogy önmagát is felemészti belső harcaiban. Remišová veti a szemére a pártot szétrobbantó Kolíkovának, hogy elárulta a mozgalmat, miközben ő maga az eddigi legbohócabb ex kormányfőnk pártját árulta el anno a Za ľudíba való távozásával.
A SAS kikiáltotta magát a legliberálisabb pártnak, ám tevékenysége, politikája (beleértve a majdnem korrekt külpolitikát) csak a bűzös szlovákiai viszonyok között számíthat erre a jelzőre – mihez, kihez képest, ugyebár… Normális, nyugat-európai demokráciákban nem ilyen következetlen és hajlítható a liberalizmus.
A következetességről Matovič pártja tudja a legtöbbet, ott az ultrakonzervatívtól, a fasisztoid beütésűn, a mélykeresztényen, a nemzeti baloson át a szimpla karrieristán keresztül a kevéske normálisig minden van. A frakció össze-vissza szavaz, de még az egyes emberek is, ha kell, saját véleményük ellenében adják le voksukat. Arról meg már ne is beszéljünk, amiben igyekezetük ellenére nem képesek beérni Kollárékat: mást mondanak holnap, mint ma.
A Sme rodina – amelynek főnöke nemcsak azért ideális partner a korrupcióellenes harchoz, mert ő este is mást állít, mint délelőtt, hanem mert fotók bizonyítják maffiakapcsolatait, amire a minapi letartóztatás-felmentés-csárdásban játszott szerepe csak rátett – pedig gyakorlatilag maga a képmutatás. Eddig egyetlen politikai ígéretét sem teljesítette, se bérházakat nem épített, sem a demokráciát nem védte (lásd a parlamenti szavazásokat, hány esetben áll ki a különféle tematikájú esélyegyenlőségek ellen), a koalíciót sem hagyta el tegnap, sem pedig az általa a pápa látogatásakor reklámozott „hagyományos” családmodell példájaként nem képes előállni. És ugyanúgy nem érzi az ellentmondást, mint Orosch püspök, aki most az első sorból volt kénytelen az örömtől mosolygásba roskadva végignézni, ahogyan Isten földi helytartója barátkozik azzal a libsi Čaputovával, akire szavazni Orosch szerint a kampányban „súlyos bűn” lenne. Nem tudom, tényleg bűn volt-e, de eddig a köztársasági elnök asszony az, akinek a legkevesebb rossz ízű politikai kompromisszumot lehet a fejére olvasni.
És itt a kompromisszum a kulcsszó. Minden politikai rendszer és minden szinte politikai cselekvés kompromisszumokra épül a normális és egyre inkább csak képzelt világban. Mifelénk azonban a politika az elveket követő megegyezésektől eljutott a szó mindenféle értelmében „bármilyen” taktikai lépés legitimnek tekintéséig, azaz a hazug és undorító képmutatásig. És ott megrekedt.
Nem lesz hát könnyű dolga a szlovák választóknak sem, ha valamelyest következetes szubjektumot szeretnének majd támogatni, de nekik azért lesz választási lehetőségük a sok rossz és kevéske talán jobb közül.
A Szövetség felelőssége viszont most némileg nagyobb lesz.
Mert a magyar választó (ha eltekint két másik, alig mérhető magyar párttól) eszi, nem eszi, ha releváns magyar képviseletet akar, egyből választhat. Ami önmagában is egészségtelen. Amennyiben viszont a Szövetség elbízná magát és nem tenne rendet házon belül, nemcsak fent, hanem helyi szinteken is, ha nem végez el egy morális nagytakarítást, akkor nem csupán az egyes elődpártok helyi szimpatizánsait, mozgósítható erőit fogja elveszteni (illetve hát le lesznek azok vadászva a konkurrens platform által). Hanem a választókat is – márpedig választók nélkül semmilyen párt nem létezhet hosszabb távon… Reméljük hát, gondoltak a pártok az egyesüléskor arra, hogy az új alapszabályban elég fék és ellensúly legyen mind országos, mind megyei, mind helyi szinteken ahhoz, hogy az eddig nyílt magyar-magyar háború „odabent” ne folytatódhasson. Mert ha mégis folytatódna, az nem csupán képmutatás lenne, hanem a Szövetség végének a kezdete. Szóltunk.