Van-e elég fasisztánk vagy más szélsőségesünk?

camera

1

Van-e elég fasisztánk vagy más szélsőségesünk?

-illusztráció- (Fotó: TASR) 

Megosztás

Amióta a körív egy kijelölt (kezdő)pontjától jobbra haladó szélsőjobb és az abból építkező kontextus a körív kezdőpontjával átellenben a balra haladó szélsőballal és az abból építkező kontextusba tartozó politikával összeért, nehéz megnevezni azt a fajta szélsőségesen populista eszmerendszert, amely a fúzióból így kialakult. Mert nem is eszmerendszer, nem is igazán kiforrott és koherens paradigma, érdekből hajlandó szembe menni saját tételeivel, és a jobb is hajlamos balos, a bal is hajlamos jobbos célokat követni – ez része a szélsőséges populizmus eszköztárának.

A szélsőbal is keresztény és mélynemzeti, amikor az az érdeke, a jobbosok is szociálisak, ha onnan fúj a szél. A terminológiai mizériát itt most nem oldjuk meg, az nem a publicisztika dolga lesz.

Mindenesetre az eldurvuló szlovák választási kampányban egyre inkább relevánssá válik a gyakorlatban is az az eddig elméleti kérdés, vajon ekkora mindenre kiterjedő populizmushoz rendelkezésre áll-e elegendő vevő: elegendő széljobbos vagy szélbalos „posztfasiszta” vagy másképp extrémista választó, aki a sok maszlagot beveszi. Aki hajlandó félni, gyűlölködni, valamit mások kárára megvédetni stb.

A közvélemény-kutatások mindig alulmérik a(z egyszerűség kedvéért itt most csak:) fasisztákat, hiszen sokan szégyellik az adatgyűjtőknek bevallani szalonképtelen választottjuk kilétét, ám az urna függönye mögött viszont úgy felbátorodnak a névtelenségtől, hogy hajlandók összetéveszteni az anonimitást a felelőtlenséggel. Míg azonban Szlovákiában fasisztának lenni sokáig szégyen volt, mert megtanultuk: a fasiszta, az gyilkos, és 1945 óta mindenki kussolt, aki fasiszta vagy az volt, addig kommunistának lenni ’89-ig és ’89 után is sikk. Nem tanultuk meg ugyanis eléggé, hogy ez a másik véglet, hogy szintén tízmilliókban mérhető a szélsőbal halálos áldozatainak a száma, nem bírtuk megtanulni, hogy a „kommunizmus” / a szélsőbal, az dettó gyilkos rezsim.

Fico, aki a kettőt ördögien vegyíti, jelenleg az élen áll. A pellegrinis középtől (?) még inkább szélebbre balosodóktól a nyíltan keményvonalas bolsevikokat és a már mélynemzetileg érdekkeresztény idegengyűlölő, homofób és más módon kirekesztő, szociálpopulista nácikat is begyűjtötte. Valahány százalékot elvisznek a Rebublikás, Kotlebás és más aligszázalékos nyíltan nácik. Ezt tudtuk. Ezek a választók sincsenek kevesen.

Most viszont azt látjuk, hogy az ún. demokratikus oldalon is sokan kezdtek versenyezni a szélsőségek iránt fogékony választókért – igen, a magyarok is! Akik lehetnek ugyan kevésbé fasiszták, kevésbé fanatikusok stb., de ugye kevéske szarral is el lehet cseszni az egész nagy fazék ételt…

Vajon elég keményvonalas, látens és/vagy szalonfasisztát tud-e kínálni ez az ország ahhoz, hogy még a demokratikus oldal is ezekre utazzon?

Nem tudjuk.

De már azt sem, minek örülnénk… Mert ha igen, ha akad elég, akkor a „demokratikus”(-an részben fasisztiod)pártok ellensúlyozni képesek a katasztrófa felé kormányzó Fico-Republika-akárki triót – ami a kisebb rossz. Miközben rettenetes szégyen és baj. Ha pedig nem, akkor ennyivel is simán ki leszünk kormányozva a civilizált világból – ami a vég.

„Oh! irgalom atyja, ne hagyj el” – mondaná a költő…

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program