"Van egy meglepetésünk" - fogta be az apa szemét az anya, majd a lánya nyakon szúrta

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy 48 éves nő és 19 éves lánya ellen.

A Tolna Megyei Főügyészség szerint megpróbálták eltenni láb alól a családfőt azok után, hogy megromlott vele a kapcsolatuk - írja a 24.hu.

A bölcskei nő és lánya békülési ürüggyel hívta házukba a családfőt tavaly szeptemberben A férfi az előzmények miatt igencsak furcsának találta a hívást, emiatt értesítette a fiát is a történtekről.

Amikor a férfi belépett a házba a felesége hátulról befogta a szemeit azzal, hogy meglepetésük van a számára, lánya ekkor odalépett és egy hegyes késsel nyakon szúrta, majd a védekezni próbáló családfőt darázsirtó spray-vel arcon is fújta. Amikor a férfi megpróbált kimenekülni a házból, felesége egy odakészített gumikalapáccsal két alkalommal hátulról fejbe ütötte.

Ezután a férfi több utcán át futva menekült, miközben a lánya üldözte, felesége pedig autóval hajtott utánuk, s lányuk mellett elhaladva fékezés nélkül hátulról elütötte a férfit, aki ettől a motorháztetőre, majd a szélvédőre csapódott, végül az út menti árokba esett. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, csupán a véletlenen múlt, hogy életben maradt.

A két nő tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során. Az ügyészség fegyházat kért az anyára és a lányára is.

(24.hu)