Váratlanul megugrott a görög fertőzöttek száma, az ország már készül a korlátozásokra

2021. július 6. - 20:32 | Külföld

Hirtelen növekedett Görögországban a koronavírussal fertőzöttek napi száma, a kormány terveket készített elő egyes korlátozások újbóli bevezetésére.

 

Váratlanul megugrott a görög fertőzöttek száma, az ország már készül a korlátozásokra
Fotó: Juhász László

A görög egészségügyi hatóságok 1797 új fertőzöttet jelentettek kedden, ami több mint duplája a hétfőn regisztrált 801 esetnek. A turisztikai ágazatra nagyban támaszkodó dél-európai országban hetek óta csökkent az esetszám, ezen felbátorodva a hatóságok feloldották a legtöbb járványügyi szigorítást, és eltörölték a közterületi maszkviselést is. Egészségügyi szakértők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat miatt tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban ismét megugrott az esetszám.

A görög kormány egyik tisztségviselője szerint az új fertőzöttek többsége olyan fiatal, akik a szórakoztató-, illetve a vendéglátóiparban dolgoznak, így a hatóságok az éttermekre, éjszakai szórakozóhelyekre és bárokra vonatkozó korlátozások részleges visszaállítása mellett döntöttek július 8-i hatállyal. A szigorítások értelmében maximalizálják a vendégek számát ezekben a létesítményekben.

Níkosz Hardaliász, a polgári védelmi miniszter helyettese szerint a szabálysértők kemény bírságokra számíthatnak, s a többi között megvonhatják a vendéglátóipari engedélyüket is. "Ezek a vészhelyzeti intézkedések a vírus terjedésének próbálnak gátat szabni a fiatal korosztály körében, hogy szabadabb, és ami ennél is fontosabb, hogy biztonságosabb nyarunk lehessen" - húzta alá Hardaliász.

A novemberben bevezetett karantén több milliárd eurós veszteséget okozott a görög gazdaságnak, amely éppen próbál kilábalni egy évtizednyi válságból. Eddig a görög felnőtt lakosság mintegy 38 százalékát oltották be teljesen és ösztönzőket - pénzjutalmat, illetve ingyenes mobiltelefonos adatforgalmat - is kilátásba helyeztek, ezzel bátorítva a fiatalokat az oltásra. Az athéni vezetés tervei szerint őszre beoltanák a lakosság legalább 70 százalékát. A 11 millió lakosú Görögországban eddig 429 144 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 12 754-en elhunytak a kórban.

MTI