Várhatóan ennyit fizet majd az állam az Ukrajnából érkező menekültek elszállásolásáért

2022. március 6. - 16:24 | Belföld

A kormány anyagi hozzájárulással akarja motiválni az embereket, hogy menedéket nyújtsanak a háború elől menekülőknek. Igor Matovič  pénzügyminiszter vasárnap már konkrét számokról beszélt, a javaslatot azonban még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Várhatóan ennyit fizet majd az állam az Ukrajnából érkező menekültek elszállásolásáért
Fotó: TASR/AP - illusztráció

„Segítünk azoknak, akik segítenek” – jelentette ki Igor Matovič pénzügyminiszter a TA3 televízió vasárnapi műsorában.

A pénzügyminiszter elmondta, a törvényjavaslat szerint azok, akik menekültet szállásolnak el, naponta 7 eurót kapnak majd, egy hónapban tehát megközelítőleg 210 euróra lesznek jogosultak. Gyerekek esetében ez az összeg a terv szerint 105 euró lesz.

A tárcavezető kiemelte, az intézkedés célja a háború elől menekülők támogatása, éppen ezért a visszaélések megakadályozása érdekében a támogatás csak olyan személyek esetében igényelhető, akik rendelkeznek ideiglenes menedékjoggal. Ők jelenleg megközelítőleg kétezren lehetnek, de a számuk folyamatosan nő.

A támogatást magánszemélyek, hotelek, panziók és egyéb létesítmények is igényelhetik majd. Matovič azt ígéri, ha a parlament is rábólint a javaslatra, a támogatást visszamenőleg is kifizetik egészen március 1-ig.

A támogatásnak meglesznek a maga szabályai, meghatározzák például azt is, hogy egy lakásban legfeljebb hány menekültnek adhatnak szállást, nem akarják ugyanis, hogy egy egyszobás lakásban 30 embert helyezzenek el. Az elszállásolt személyekről az önkormányzatok vezetnek majd nyilvántartást.

Matovič szerint a koalíción belül már megegyeztek a javaslatról, a parlamentben pedig várhatóan a jövő hét folyamán szavaznak róla.

Kapcsolódó cikk:
Matovič kiszámolta, mennyibe kerülhet Szlovákiának az ukrajnai háború

(TA3)