A város kimagasló egyéniségeit díjazták Komáromban

2019. április 26. - 17:36 | Régió

A 28. Komáromi Napok nyitórendezvényén, a két Komárom képviselőtestületeinek közös ünnepi ülésén, április 26-án adták át az idei díszpolgári, PRO URBE és a polgármesteri díjakat, mellyel a polgármester a város kimagasló egyéniségeit tüntette ki.

A város kimagasló egyéniségeit díjazták Komáromban

DÍSZPOLGÁR:

Koltay Gábor

Városunk és közösségünk hírnevének öregbítése terén elért jelentős tevékenységéért.

Koltay Gábor Balázs-Béla díjas filmrendező, érdemes művész. A tanulmányait műszaki egyetemen végezte, majd újságírói gyakornokoskodás után választotta a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Olyan ikonikus filmek rendezése kapcsolódik a nevéhez, mint az István, a király, a Honfoglalás vagy a Julianus barát. Számos dokumentumfilm és könyv alkotója.

Koltay Gábor tavaly kezdte el egy Komáromról szóló négy részes film forgatását, melynek két része már bemutatásra került. A dokumentumfilm-sorozat a római kortól napjainkig mutatja be Komárom fejlődését, örökíti meg fontos pillanatait. A film eddig elkészült részét bemutatta a Duna televízió, de a Jókai és Tatra moziban is látható volt.

Koltay Gábor különös odafigyeléssel és érzékkel mutatja be Komárom északi és déli részének kapcsolódási pontjait, értékeit és alappilléreit, amire a Komárom város a jövőben építhet. A forgatás során számos barátság szövődött és már komáromi polgárként tevékenykedett városunkban.

PRO URBE:

PaedDr. Kiss Péntek József

A kultúrában és a közéletben kifejtett sokéves, példamutató tevékenységéért.

Komárom szerelmese volt, lokálpatrióta, a szó legnemesebb értelmében. 1951-ben született a Kisérsor kicsi házikójában, az egyszerű halász és feleségének gyermeke. Innen indult, hatalmas tudásvággyal és igénnyel a szépség iránt. 1971-ben érettségizett a komáromi gimnáziumban. Komárom kulturális életének emblematikus figurájaként volt a Jókai Napok és számos országos kulturális rendezvény szervezője, mozgatója, a gimnázium színjátszó csoportjának, a GIMISZ-nek alapítója és hosszú évekig rendezője, de alapítója és rendezője volt az ÉS?! Színháznak is, és a vidám iparisták színjátszó körének, a VISZTÁNAK. 1999-ben a Komáromi Jókai Színház igazgatója lett. Az őt fémjelző négy évet ma már paradigmaváltásként emlegetik az arra hivatott színháztudományi szakemberek. Íróként versek, drámák szerzője, de legbüszkébb mégis az Életpor című regényére volt. Álmait nem feladva, idős korában szerezett diplomát. Tanár lett, hittel, szeretettel tanított irodalmat a Gépipari szakközépiskolában haláláig. 2014-től városi képviselőként is tevékenykedett, így segítve a helyi közösséget.

Keszegh István

Az oktatásban és a közéletben kifejtett sokéves, példamutató tevékenységéért.

Keszegh István 1950-ben született, a komáromi magyar gimnázium után a prágai Károly Egyetemen szerzett diplomát matematika-fizika szakon. Tanári pályáját a nagymegyeri gimnáziumban kezdte, 1980-ban a komáromi gimnáziumba került, melynek igazgatója volt 1985-től 1991-ig. Az ő vezetése alatt nőttek az évfolyamok öt osztályosra. Számos diákja nyert különböző versenyeken, a tehetséggondozás terén kimagaslóak az érdemei, de szinte mindenkivel megszerettette a matematikát. Egyik diákja a tokiói nemzetközi matematika olimpián a szlovák válogatott legeredményesebb versenyzője lett, egy tanítványa a Zrínyi Ilona nemzetközi matematikaverseny első helyezettje lett. 1974-től 2014-ig állt a katedrán, ez idő alatt hét osztálynak az útját egyengette osztályfőnökként. Tanárként szigorú volt és sokszor kemény, de állandó törődése, örök mosolya és jókedve végig kísérte.
Komárom közéletében is hosszú éveken át tevékenyen részt vett, 1993–2000 közt hét évig volt a Csemadok komáromi helyi szervezetének elnöke.

Munkásságát több szakmai díjjal is jutalmazták, így 2003-ban a Szent Gorazd, ugyanebben az évben a Felvidéki Magyar Pedagógus-díjjal, 2011-ben a Beke Manó Emlékdíjjal. 2019-ben Komárom város képviselő testülete Pro Urbe díjjal tüntette ki.

A díj odaítélése után pár nappal váratlanul, 68 éves korában ragadta magával a halál.

POLGÁRMESTERI DÍJ:

MUDr. Gustáv Škodáček

Az egészségügyben – sebészet területén kifejtett sokéves sikeres és önfeláldozó tevékenységéért.

MUDr. Gustáv Škodáček tősgyökeres komáromi, a vörös diplomával végzett orvosi tanulmányai után 1981-ben a komáromi kórházban kezdett dolgozni. Szakképesítéseit fokozatosan bővítette az általános sebészeten túl a gyermek sebészet és a gastroenterológiai sebészet irányába. 2001-től a sebészeti osztály főorvosa a komáromi kórházban.

Még egyetemistaként megkapta az oktatási miniszter díját a tanulmányi előmeneteléért, később az orvosok szövetsége díjazta több alkalommal szakmai előadásáért. Két évvel ezelőtt az év orvosa díjat kapta meg Nyitra megye önkormányzatának elnökétől.

Ing. Ferencz László

A komáromi sportélet áldozatkész támogatásáért, a komáromi röplabda fejlődésének segítéséért.

Ferencz László civil életében építkezési vállalkozó. A röplabda klub üzemeltetésével és irányításával csupán másodállásként foglalkozik. Áldozatos munkáját 2012-ben kezdte meg a klubnál, ahol a vállalkozói szférában szerzett tapasztalatai nagyban hozzájárultak egy új, a professzionális klubvezetés irányába mutató út kialakításához. Kitartó munkával dolgozik azon, hogy klubot építsen, azaz fontosnak tartja, hogy a fiataloknak perspektívát, célokat adjon. Ajtaja mindig nyitva áll kollégái és játékosai előtt is, akiknek segítő kezet nyújt, akár szakmai, akár magánéleti problémával fordulnak hozzá. Fáradhatatlan, pozitív értelemben vett maximalizmusa a szervezet tagjait is arra ösztönzik, hogy jobbakká váljanak, motiváltabbak maradjanak a nehezebb időszakokban is.

A szervezése alatt a komáromi röplabda csapat már volt az extraliga 2. helyezettje és megnyerte a Szlovák kupát. Külön figyelmet szentel az utánpótlás játékos és edző nevelésre, minden korosztályt bevon a röplabdába. Az élvonalban játszó csapat soraiban több komáromi játékos kap helyet.

Mgr. Laboda Róbert

A kiváló pedagógiai és irodalmi munkásságáért, a komáromi ifjúság érdekében végzett fáradhatatlan tevékenységéért.

Laboda Róbert Füleken nevelkedett, de az egyetemi évek után Komáromban tanít. Egyszerre örökmozgó tornatanár és az irodalmat lázasan hirdető pedagógus. Diákjai az országos versenyeken remekelnek, a Duna Menti Tavasz és a Tompa Mihály szavalóverseny állandó résztvevője. Laboda Róbert mindemellett költő, két verseskötete jelent meg, a slam poetry műfaj egyik jól ismert képviselője. Diákjai rajonganak érte.

Az egyik kedvence a foci, tagja volt annak csapatnak, mely megnyerte a város teremfoci bajnokságát az idei évben. Állandóan nyüzsög, dolgozik és rímel. Jelenleg az Eötvös utcai alapiskola tanára, ami mellett sok projektet is segít, ahol a nyelvi zsonglőrködésére van szükség.

KompAkt n.o.

A környezettudatos és tiszta Komáromért kifejtett önfeláldozó munkájukért.

A KompAkt civil szervezet tevékenysége még csak néhány évre tekint vissza, azonban mégis sokat tettek a város jövőképének fejlődéséért. Több önkéntes civil pár évig önállóan vett részt közösségi munkában, majd létrehozták a KompAkt civil szervezetet. A társulás célja a környezettudatos életmód népszerűsítése és egy tiszta, egészséges közösségekre épülő Komárom építése.

Különböző városi rendezvényeken tájékoztató kampányokat tartottak az újrahasznosítás fontosságáról. Egy bank pályázata során 400 projekt körül került ki győztesen kezdeményezésük, amely eredményeként létre jöhetett egy közösségi kert a Timótheus házban. A projekt része nem csak a környezettudatos élet, de a közösségi gondolkodás, amibe az idősek is aktív részesei.

Előkészítői és szakmai koordinátorai a város 480 elnevezésű kampányának, melynek célja, hogy az emberek szelektálják a hulladékot és még kevesebb hulladékot termeljenek. Egy egész éves cselekvéstervet dogoztak ki arra, hogy miként lehet bevonni az időseket és a fiatalokat, hogy egy tisztább és modern Komáromot építsünk.

Vincze István

A komáromi futballért kifejtett szakmai munkájáért és áldozatkész segítéséért.

44 szeres válogatott focista, korábban a Puskás Akadémia csapatát vezette a tabella élére. Pár éve a komáromi focicsapatot segíti, fontos szerepe van abban, hogy a komáromi labdarúgás kiemelt támogatásokat és odafigyelést kap Magyarországról. A komáromi csapat közreműködésével egy meghatározó gárda lett a második ligában, amely az élvonal felé is kapcsintgat.


(-)