„Városháza, köszönjük!” – Tiltakoztak a parkolók megszüntetése ellen, de nem változik semmi

2016. június 28. - 22:14 | Régió

Június 21-én nyújtották be a dunaszerdahelyi városházára a több száz aláírást tartalmazó petíciót, melynek kezdeményezői a Fő utcán a napokban kialakított kerékpárút ellen tiltakoznak. A keddi képviselő-testületi ülésen került napirendre.

„Városháza, köszönjük!” – Tiltakoztak a parkolók megszüntetése ellen, de nem változik semmi
Fotók: Paraméter

A Paraméter tavaly ősszel kérdezett meg néhány vállalkozót a tervezett kerékpárútról, és hasonló érveket sorakoztattak fel, mint most. Elsősorban azt, hogy a parkolók megszüntetése üzleteik vásárlókörének megcsappanásához fog vezetni, ráadásul a kerékpárút ezen a keskeny szakaszon közlekedésbiztonsági szempontból sem igazán előnyös.

Az önkormányzati ülésen tiltakozó vállalkozók közül többen egy fehér pólót viseltek, melyen a következő felirat volt olvasható:

„Támogassuk a helyi boltokat! Vegyük el a parkolóikat! Városháza, köszönjük!”

A nevükben a már a Paraméter videóján is nyilatkozó Csintalan György, a Fő utcai PC-szalon tulajdonosa és vezetője szólalt fel és nyilatkozott a sajtónak. „Az elejétől fogva elleneztük. Ennek egy prózai oka van, hogy megszűnnek a parkolók. Ha a parkolók megmaradnának, akkor a bicikliutat nem elleneznénk” – szögezte le.

Figyelmeztetett, hogy

ugyan a kerékpárút még hivatalosan nincs is átadva, de már büntették az ott megálló futárt vagy áruszállítót.

A Fő utca érintett szakaszán ugyanis a kerékpársáv felfestésekor a megállást is tiltó táblát helyeztek ki, ekkor viszont még nem határozták meg azt a területet, ahol az üzleteket ellátó áruszállítók megállhatnak. Azóta ez megtörtént.

A parkolók a Városházától a művelődési központig megszűntek, ezen a néhány száz méteres szakaszon azonban a kerékpárutat jelző zöld sáv tulajdonképpen csak arra mutatott rá, hogy itt a cangás élete bizony nemcsak játék és mese. Lépten-nyomon buszmegálló, gyalogosátkelő, mellékút vagy a már említett, áruszállítóknak megszabott parkoló szakítja meg a kijelölt útjukat. A Galántai úti körforgalomból a Városháza felé kivezető szakaszon ráadásul a járművek letérő sávját tarkítja, szóval a sofőrök most vakarhatják a kobakjukat, hogy mi tévők legyenek.

A kerékpárutat hivatalosan július elején adják át, Hájos Zoltán elmondása szerint azonban ez egy hosszas folyamat eredménye. Tavaly november végén vált véglegessé, hogy a Fő utcai parkolók helyén kerékpársávot hoznak létre. Csintalan elmondta, hogy akkor beadványt intéztek az ügyészséghez, viszont azt a választ kapták, hogy a kerékpárút terve nem korlátozza a lakosokat.

A fizetős parkolás már januártól megszűnt, viszont a parkolók megszüntetése hónapokat csúszott. Hájos ezt azzal magyarázta, hogy a kerékpárút létrehozásának projektjét a járási rendőrség és a járási hivatal közlekedési osztálya is véleményezte, észrevételeiket pedig fokozatosan építették be. A 71 ezer eurós ráfordítással megvalósuló kerékpárút egészen a Tescóig húzódik majd.

A testületi ülésen többen is emlékeztettek arra, hogy a Fő utcai kerékpárút milyen reakciókat válthat ki, de akadt olyan is, aki korábban megszavazta, de most már nem tartja jó ötletnek.

„Én nem gondoltam, hogy ez a valóságban így fog kinézni. Támogatom a kerékpárutat, de nem ilyen módon”

– mondta Herceg Andrea (MKP).

Csicsai Gábor (Híd) arra emlékeztetett, hogy a parkolók megszüntetése volt a terv, mert a fizetős parkolás nem ellensúlyozta a bérleti díjat, amit megyei út lévén a kerületi önkormányzatnak kellett fizetni. Úgy véli, a kerékpárút csak „kényszermegoldásként” született, koncepció nélkül. A. Szabó László (MKP) alpolgármester ezzel nem értett egyet, ugyanis szerinte nem a parkolók, hanem a fizetős parkolás megszüntetéséről szólt a tavalyi határozat.

Brunczvik Tünde és Puha György (mindketten MKP) ugyancsak emlékeztettek, hogy annak idején a Bartók Béla sétányra javasolták a kerékpárút kijelölését, de ez nem ment át.

Nem tartja jó megoldásnak a Fő utcai kerékpárutat Ravasz Marián (Híd) sem, mivel szerinte először azt kellett volna megoldani, hogy a kerékpárosok bejussanak a lakónegyedekből a városközpontba.

„Több minden kellene ahhoz, hogy a kerékpározás meghonosodjon Dunaszerdahelyen, például bevezetőutak, bicikliparkolók.

Felül kellene bírálni a korábbi határozatot” – jegyezte meg. Jarábik Gabriella (Híd) is osztotta Ravasz nézetét, emellett szerinte több akcióval kellene „rászoktatni” a dunaszerdahelyieket a kerékpárhasználatra. A jelenlegi kerékpársávot átgondolatlan megoldásnak tartja.

„A vállalkozásokat hosszú távon megöli, és közveszélyesnek tartom” – vélekedett a jelenlegi verzióról Dakó Sándor (független).

Hájos Zoltán kérdésünkre elárulta, hogy a Városháza és a művelődési központ között 30 km/órára csökkentik a jövőben a megengedett sebességet a közlekedés biztonsága miatt.

A kerékpárutak mellett foglalt állást Sebők Pál (független), aki szerint épp a túlzsúfolt utca indokolta a parkolók megszüntetését, és az alternatív közlekedési forma támogatását. „Az autómennyiség növekedését nem tudjuk gátolni, a város utcáit viszont nem tudjuk a motorizált forgalom sűrűsödéséhez igazítani. helyet kell adnunk a többi alternatívának is. Ma nagyon kevés bringás van, a cél az volt, hogy a számuk növekedni fog” – fogalmazott.

Csintalan György a Paraméter kérdésére kifejtette, hogy megvárják, milyen hatása lesz a petíciójuknak.

„Nem hagyjuk annyiban. Most néhány képviselő már másképp látja a dolgot. Ha nem változik semmi, akkor megpróbálunk a megyéhez fordulni. Mi adtunk alternatívát, mely szerint üzemeltetnénk vagy fizetnénk a parkolókat”

– húzta alá.

Hájos Zoltán szerint azonban nem helyénvaló érv, hogy az üzletek kliensei nem tudnak a boltok előtt megállni, mivel máshol sincs így. „Az adóhivatallal szemben a Fő utcán ingyenesek maradnak a parkolók. Ez egy első lépése annak, hogy kerékpárutak alakuljanak ki itt a városunkban, de további lépések is következnek. Szeretnénk összekapcsolni Nagyudvarnokot Dunaszerdahellyel, ahol a polgármester szintén jelezte, hogy a település határáig elhúzzák a kerékpárutat, és azt szeretnénk elvezetni a termálfürdőig. Hosszú távú cél, hogy a termálfürdőtől egészen a bősi nemzetközi kerékpárút-hálózatra is rákapcsolódnánk, továbbá a jövőben összekötnénk Dunaszerdahelyt Csölösztővel és Nagymegyerrel” – fejtette ki a polgármester.

A vállalkozók által írt petíciót a testület tudomásul vette, egyéb eredménye a tiltakozásuknak egyelőre nincs.

(para)