Városi Gyermeknap Füleken – újra a városi parkban

2022. június 2. - 17:17 | Kultúra

Június első hétvégéjén a Füleki Város Művelődési Központ tartalmas programmal várja a gyermekeket és szüleiket a városi parkba. 2022. június 4-én 10:00 órai kezdettel végre a korábban megszokott színes gyermeknapi műsort élvezhetik majd kicsik és nagyok, gazdag kísérőprogramokkal. 

Városi Gyermeknap Füleken – újra a városi parkban

A rendezvényen a helyi óvodák és alapiskolák, valamint a füleki cserkészcsapat jóvoltából a gyerekek kipróbálhatják ügyességüket és kreativitásukat, különböző versenyjátékokban és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Fellépnek a VMK mellett működő csoportok: a MeseFigurák Bábszínház interaktív mesékkel várja az érdeklődőket, valamint színpadra lép a Foncsik Énekegyüttes és a Jánošík Gyermek-néptáncegyüttes. Bemutatkozik a salgótarjáni Mona Deja-Vu Tánciskola csoportja. A legapróbbak és szüleik részt vehetnek a Cseperedő Program és a helyi Csemadok által támogatott „Ringató” foglalkozáson. A Nyári színházasdi program keretén belül a Kuttyomfitty Társulat táncos mesejátékkal, a Trencséni Városi Színház pedig színes kosztümös előadással örvendezteti meg a közönséget.

A Füleki Körzeti Rendőrkapitányság és Losonci Járási Rendőrkapitányság jóvoltából a látogatóknak alkalmuk nyílik közelebbről megismerkedni a rendőrségi felszerelésekkel, rendőrautóval és rendőrmotorral. A losonci Szállodai és Közlekedési Szolgáltatások Szakközépiskolájának kinológia szakos diákjai tanáruk vezetésével kutyás bemutatót tartanak.

A Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület izgalmas programmal készül, amely során valódi tűzoltásnak is szemtanúi lehetnek a résztvevők, majd a rendezvény záróprogramjaként fergeteges habpartyval kedveskednek a gyerekeknek. A rendezvényt egyéb egésznapos programok is tarkítják, mint az arcfestés a Közösségi Központnak köszönhetően, íjaszat a Füleki Farkasokkal, ugrálóvár, falmászás, vagy babasziget.

A parkban kirakodóvásárra is sor kerül, az árusok gyermekjátékokat, lufikat illetve cukorvattát és frissítőket kínálnak.

(A rendezvény tizenhat partner együttműködésével valósul meg. Támogató: Fagylalt – Ferenczová Andrea és Janšto Miroslav. A rendezvény meseelőadásait a Nyári színházasdi projekt keretén belül a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.)

(-)