Varsóban a szabadság a sláger

Széky János | 2017. július 22. - 11:23 | Vélemény

Lengyelország forrong. Nem, nem egész Lengyelország, hanem az a része, ami a leginkább látható: a nyugatos nagyvárosok a szenvedélyesen politizáló s az átlagnál tájékozottabb polgársága.

Ez nem a számtani többség, a közvélemény-kutatásokban most nem látszik eltolódás az ellenzék javára. A téma (ránézésre) nem olyan, amivel választásokat lehetne nyerni vagy veszíteni: az igazságszolgáltatás úgynevezett reformja. De a polgári forrongáshoz elég.

A bírák kinevezéséről döntő lengyel Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban megszűnne a tagok többségének mandátuma. Eddig szakmai szervezetek jelölték őket, mostantól helyükbe a parlament nevezne ki új tagokat, nyilván kormánypártiakat. Az alsóbb fokú bíróságok elnökeit az igazságügy-miniszter szintén leváltaná, és konzultációs kényszer nélkül nevezhetne ki újakat, és a legfelsőbb bíróságból is távozniuk kellene azoknak, akiket nem a mostani kormány alatt jelöltek.

Mindez azt jelenti, hogy a bírói hatalmat uralma alá hajtja a végrehajtó hatalom, illetve egyetlen parlamenti párt. Ilyenre a hatalommegosztáson alapuló modern demokráciák történetében nemigen volt példa, és a hatalommegosztással együtt a demokrácia végét jelenti. Egy hasonló példa volt talán, Magyarországon, de itt részletekben adagolták, olykor észrevétlenül, álcázva; a folyamat már 2010 előtt megkezdődött, és mindig maradt annyi a bírói függetlenségből, hála Istennek és a hivatásukhoz hű bíróknak, hogy ne lehessen azt hinni: már itt a vég.

Amúgy Lengyelországban sem mindenki biztos benne, hogy kivitelezhető a teljes pártosítás, tekintettel arra, hogy az igazságügy-miniszter, Zbigniew Ziobro nemcsak mániákus, de a képességei sem korlátlanok. És Lengyelországban nem lehet egy teljes professziót megalázni.

Az indok a szokásos: a bírósági rendszer a kommunista utóvédharcok tűzfészke, politikailag elfogult, mert az elmúlt nyolc évben (2007–15) pártos bírákat neveztek ki; fedezi a korrupciót stb. Ugyan egyik sem igaz, de minden vádra lehet példát találni ahhoz, hogy az egészet vasmarokba fogják.

Brüsszel tombol – ilyenkor meg lehetne kérdezni, hogy miért nézték végösszegben tétlenül a magyar folyamatot. A válasz nem ennek a cikknek a témája. Az viszont igen, hogy a művelt magyar politizáló közönség miért nézte végösszegben tétlenül, ami a hazai bírói hatalommal történt az első Orbán-kormány óta.

Az általános ellenzéki bölcsesség szerint 2010-ig „betartották a jogállami normákat”, azután meg nem. Ez nem így volt, sokkal árnyaltabb a történet, de az első nagy lengyel–magyar különbség éppen a fogalomhasználatban van. A lengyelek nem elsőrendűen a jogállamot vagy jogállamiságot féltik (praworządność), még akkor sem, ha a jogi intézményrendszerről van szó, hanem a demokráciát, aminek az előbbi csak egy alkotórésze.

Ha valakinek még elevenek az emlékei a 2010-es kormányválság utáni tüntetésekről: Magyarországon fordított volt a helyzet. Azóta annyit romlott a helyzet, hogy a demokrácia fogalma mégiscsak kezd megint elterjedni, mert a jogállam sérülése nem elég magyarázat a romlásra. (Annyira azért nem, hogy publikum ne az alapjogok sérelmeit tartaná a legfontosabbnak, és akadna párt vagy kellő hangerejű politikus, aki az alapintézmények rendszerének súlyos betegségeit – választások aránytalanságától az önkormányzatok elsorvadásáig – eltökélten gyógyítani akarná, vagy akár fontos és politikailag jövedelmező témának tartaná.)

A másik: tegnap a lengyel nagyvárosi tüntetések legfontosabb szava, politikai értéke a szabadság volt. Nem a méltóság, nem az igazságosság, nem a „lopnak”, nem. A legfontosabb dal Varsóban, Wrocławban és gondolom, máshol is a „Szeretem a szabadságot”. Refrénje: „A szabadságot szeretem és értem”, nem mást.

Itt álljunk meg. A „Szeretem a szabadságot” (Kocham Wolność) egy Chłopcy z Placu Broni nevű, 1987-ben alapított krakkói együttes dala, milliószor letöltött klipje az 1863-as lengyel felkelés 150. évfordulójára készült akkori kormányzati támogatással. A csoport neve szó szerint azt jelenti: Fiúk a Fegyverek teréről, mint kulturális fogalom azonban mást jelent. Ez a Pál utcai fiúk lengyel címe, kötelező olvasmány náluk is.

Erről azért eszünkbe juthatna, hogy a szabadságnak Magyarországon is van polgári hagyománya. A grund „a pesti gyereknek” a végtelenséget és – a szabadságot jelenti. A „Szabad ország, szabad egyetem!” jelszó kezdetnek jó volt. Folytatni lehetne azzal, ami a Gazeta Wyborcza új facebookos borítóképén látható: „Szabad emberek. Szabad média. Szabad választások.”

A magyar parlament elnöke úgy tudja, hogy ősszel a „Soros-féle szervezetek (…) „a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal” gerjesztenek majd hangulatot a választások előtt.

Mondjuk Magyarországon – ahogy Lengyelországban – nem a Soros-féle szervezetek támadják, illetve múlt időben: támadták, végzetes eredménnyel a demokrácia intézményrendszerét. A zavargás nem a mostani ellenzék stílusa (a spontán és betervezett provokátorokról ne beszéljünk). De több és tudatosabb szabadságpártiság mégiscsak lehetne.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Címkék: Varsó, szabadság