Vasúti gépgyárban dolgozott a szlovák iskolai ámokfutó, akit volt osztálytársa szerint csúfoltak

2020. június 12. - 11:52 | Régió

A Joj TV számára ezt megerősítette a ŽOS Vrútky a.s. vállalat.

Vasúti gépgyárban dolgozott a szlovák iskolai ámokfutó, akit volt osztálytársa szerint csúfoltak
Fotó: TASR

Jana Buriková, a vállalat vezérigazgató-helyettese megerősítette, hogy a 22 éves Ivan Č. náluk dolgozott. Hozzátette, segédmunkásként, alig három hónapja. "Alkalmazottaink szerint csendes, zárkózott személy volt. A rendőri szervekkel teljes mértékben együttműködünk, egyéb információval nem rendelkezünk" - közölte.

A Joj TV beszélt a támadó egyik volt osztálytársával, aki azt mondta róla, hogy egy introvertált különc volt, akit csúfoltak a külseje miatt is, mivel nyúlszája volt. Egy évvel ezelőtt egy vonaton is rátámadott egy késsel egy nőre, akkor azonban nem helyezték vizsgálati fogságba.

Csütörtökön késsel érkezett a vrútky-i egyesített iskolába, és ott több mindenkit megsebzett, az igazgatóhelyettest halálosan. Mikor elhagyta az iskolát, az akkor érkező rendőrök utánaeredtek, majd lelőtték.

(Noviny.sk)