Vatikán: bizonyos körülmények között elfogadható a méh eltávolítása

A vatikáni Hittani Kongregáció bizonyos körülmények között erkölcsileg megengedhetőnek tartja az anyaméh eltávolítását a terhesség megakadályozására - jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség a Vatikán csütörtökön ismertetett közleményére hivatkozva.

Amennyiben a méh visszafordíthatatlanul olyan állapotba került, hogy lehetetlenné válik a szaporodás, és egy terhesség orvosi szempontból bizonyosan vetéléshez vezetne, megengedett a szerv eltávolítása. Ebben az esetben ugyanis nem elfogadhatatlan sterilizációról van szó a kongregáció szerint.

A Luis Ladaria, a Hittani Kongregáció prefektusa által aláírt és Ferenc pápa által határozottan támogatott állásfoglalás december 10-i keltezésű, és egy 1993-as döntés kiegészítését jelenti. Az akkori állásfoglalás megengedhetetlennek nyilvánította a lehetséges kockázatos terhességek megakadályozását a méh eltávolításával vagy a petevezetékek elkötésével, és "direkt sterilizációnak" nyilvánította mindkét beavatkozást. Az 1993-as, "még mindig teljes egészében hatályos" dokumentum szerint a méh eltávolítása erkölcsileg csak akkor megengedhető, ha valós veszélyben van a nő egészsége vagy az élete.


(MTI)