Vb-2022 - Mégse a házigazda játssza a nyitómeccset, itt a pontos program!

2022. április 2. - 11:42 | Sport

Hollandia játssza Szenegál labdarúgó-válogatottjával a világbajnokság nyitómérkőzését november 21-én.

Vb-2022 - Mégse a házigazda játssza a nyitómeccset, itt a pontos program!
Fotó: AP/TASR

A nemzetközi szövetség a pénteki sorsolást és az előzetes program közlését követően éjszaka véglegesítette a menetrendet, amely szerint a házigazda Katar csapata az első napon csak a harmadik összecsapáson lép pályára Ecuador ellen, mivel ezt a mérkőzést esti időpontra helyezték át.

A holland-szenegáli párharc után még lesz egy Anglia-Irán találkozó is, mielőtt a hazaiak megkezdenék a szereplésüket.

A szokásostól eltérő rajtra magyarázat lehet, hogy a hagyományosnál rövidebb, december 18-ig tartó vb-n már az első napon is négy mérkőzést rendeznek.

A 32 résztvevő közül a pénteki sorsolásig 29 hely kelt el, további három a koronavírus-járvány, valamint az ukrajnai háború következményeként a tervezettnél jóval hosszabbra nyúló selejtezősorozat miatt kérdőjeles. A kiadó helyekre még nyolc válogatott pályázik.

A vb csoportkörében naponta négy mérkőzést játszanak, és 12 napon át tart a küzdelem, minden csoportból az első két helyezett jut a nyolcaddöntőbe. A tornát öt város nyolc stadionjában bonyolítják le, a fináléra december 18-án kerül sor.

A menetrend (közép-európai idő szerint):
csoportszakasz:
A-csoport:

november 21.:

Szenegál-Hollandia 11.00
Katar-Ecuador 17.00

november 25.:

Katar-Szenegál 14.00
Hollandia-Ecuador 17.00

november 29.:

Hollandia-Katar 16.00
Ecuador-Szenegál 16.00

B-csoport:
november 21.:

Anglia-Irán 14.00
Egyesült Államok-Skócia/Ukrajna/Wales 20.00

november 25.:

Skócia/Ukrajna/Wales-Irán 11.00
Anglia-Egyesült Államok 20.00

november 29.:

Skócia/Ukrajna/Wales-Anglia 20.00
Irán-Egyesült Államok 20.00

C-csoport:

november 22.:

Argentína - Szaúd-Arábia 11.00
Mexikó-Lengyelország 17.00

november 26.:

Lengyelország - Szaúd-Arábia 14.00
Argentína-Mexikó 20.00

november 30.:

Lengyelország-Argentína 20.00
Szaúd-Arábia - Mexikó 20.00

D-csoport:

november 22.:

Dánia-Tunézia 14.00
Franciaország-Peru/Arab Emírségek/Ausztrália 20.00

november 26.:

Tunézia-Peru/Arab Emírségek/Ausztrália 11.00
Franciaország-Dánia 17.00

november 30.:

Tunézia-Franciaország 16.00
Peru/Arab Emírségek/Ausztrália-Dánia 16.00

E-csoport:

november 23.:

Németország-Japán 14.00
Spanyolország-Costa Rica/Új-Zéland 17.00

november 27.:

Japán-Costa Rica/Új-Zéland 11.00
Spanyolország-Németország 20.00

december 1.:

Japán-Spanyolország 20.00
Costa Rica/Új-Zéland-Németország 20.00

F-csoport:

november 23.:

Marokkó-Horvátország 11.00
Belgium-Kanada 20.00

november 27.:

Belgium-Marokkó 14.00
Horvátország-Kanada 17.00

december 1.:

Horvátország-Belgium 16.00
Kanada-Marokkó 16.00

G-csoport:

november 24.:

Svájc-Kamerun 11.00
Brazília-Szerbia 20.00

november 28.:

Kamerun-Szerbia 11.00
Brazília-Svájc 17.00

december 2.:

Kamerun-Brazília 20.00
Szerbia-Svájc 20.00

H-csoport:

november 24.:

Uruguay-Koreai Köztársaság 14.00
Portugália-Ghána 17.00

november 28.:

Koreai Köztársaság-Ghána 14.00
Portugália-Uruguay 20.00

december 2.:

Koreai Köztársaság-Portugália 16.00
Ghána-Uruguay 16.00

nyolcaddöntő:

december 3.:

A1-B2 16.00 (49-es mérkőzés)
C1-D2 20.00 (50)

december 4.:

D1-C2 16.00 (52)
B1-A2 20.00 (51)

december 5.:

E1-F2 16.00 (53)
G1-H2 20.00 (54)

december 6.:

F1-E2 16.00 (55)
H1-G2 20.00 (56)

negyeddöntő:

december 9.:

53-as mérkőzés győztese-54-es mérkőzés győztese 16.00 (58)
49-es mérkőzés győztese-50-es mérkőzés győztese 20.00 (57)

december 10.:

55-ös mérkőzés győztese-56-os mérkőzés győztese 16.00 (60)
51-es mérkőzés győztese-52-es mérkőzés győztese 20.00 (59)

elődöntő:

december 13.:

57-es mérkőzés győztese-58-as mérkőzés győztese 20.00

december 14.:

59-es mérkőzés győztese-60-as mérkőzés győztese 20.00

bronzmérkőzés:

december 17.:

az elődöntők vesztesei 16.00

döntő:

december 18.:

az elődöntők győztesei 16.00

(MTI)

Címkék: VB-2022, foci-vb