A védelmi bizottság bizalmat szavazott a Ficót meggyanúsító NAKA-nak

2019. december 10. - 12:08 | Belföld

A Robert Fico ellen eljáró NAKA élvezi a parlament védelmi bizottságának bizalmát

A védelmi bizottság bizalmat szavazott a Ficót meggyanúsító NAKA-nak
Fotó: TASR

Az exkormányfőt múlt héten gyanúsította meg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás, gyűlöletkeltés, valamint ezzel halmazatban bűncselekmények nyilvánosság előtti védelmezése ügyében.

Ľubomír Galko bizottsági tag és független képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy a Smer bizottsági tagjai az illetékes ügyész karrierjével és tanulmányaival foglalkoztak, így próbálva megfélemlíteni őt.

Hrnko állítása szerint a bizottság minden tagja bizalmat szavazott az ügynökségnek és a rendőrségnek, vagyis jóváhagyták az ügyben tett lépéseiket. „Mivel az ügyben indított eljárás még nem zárult le, nem mondok többet” – közölte Hrnko, aki szerint Milan Lučanský rendőrfőkapitány minden eljárással kapcsolatos kérdést megválaszolt. A bizottság ülésére meghívták a főügyészt is, aki azonban nem jelent meg. Távolmaradását azzal magyarázta, hogy helytelennek tartaná, ha egy lezáratlan ügyet kellene kommentálnia.

„Amíg én vezetem a rendőrséget, nem engedem, hogy törvénytelenül járjanak el” – hangsúlyozta Lučanský.

Fico meggyanúsításának körülményeit és az ezzel kapcsolatos politikai megnyilvánulásokat nem akarta kommentálni.

Galko rámutatott, hogy a Smer-SD képviselői határozat nélkül jöttek a bizottság ülésére.

„Nem tudták, mit akarnak, azon kívül, hogy meg akarták félemlíteni a nyomozókat és főleg az ügyészt” – véli a független képviselő.

Állítása szerint csak azzal tudtak érvelni, hogy a rendőrségi eljárással meg kellett volna várni a választásokat, és hogy egy háromszoros miniszterelnökkel „ilyet nem lehet csinálni”.

Galko szerint Lučanský megfelelően reagált, amikor azt mondta, hogy a rendőrségnek végeznie kell a munkáját, függetlenül a választásoktól. Galko azt is helyesli, hogy az ügyész nem jött el az ülésre, mivel szerinte nem szabad politikai nyomásgyakorlásnak kitennie magát.

Jaroslav Baška (Smer-SD) bizottsági tag megállapította: elégedettek a rendőrfőkapitány magyarázatával. Hozzátette: Lučanský biztosította őket afelől is, hogy a rendőrség minden ügyhöz egyformán áll hozzá. A rendkívüli bizottsági ülés összehívásában nem lát semmi rendkívülit, állítása szerint erre korábban is sor került, lezáratlan ügyek kapcsán is. Utalt egyben bizonyos joghézagokra is, melyek esetében pontosabb megfogalmazásra lenne szükség.

A parlament védelmi bizottságának összehívását a Smer-SD képviselői indítványozták. Úgy vélik, a Robert Fico ellen indított büntetőeljárás a pártelnök személye és a Smer-SD párt ellen indított, összehangolt támadás része.

Mint ismert, a rendőrség múlt héten csütörtökön gyanúsította meg Robert Ficót, a Smer elnökét azon kijelentéseivel összefüggésben, melyekkel Milan Mazurek (ĽSNS) volt képviselő elítélésére reagált.

A volt képviselő, Milan Mazurek ellen a Frontinus rádióban 2016 októberében elmondott, roma etnikumot sértő, rasszista jellegű kijelentései miatt emeltek vádat. Végül a Legfelsőbb Bíróság jogerősen elítélte őt nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás bűncselekménye miatt. Szeptemberben a képviselői mandátumát is elveszítette.

Fico a közösségi oldalán korábban közzétett videóban kijelentette: Mazurek csak azt mondta ki, amit csaknem az egész nemzet gondol. Hozzátette: a bűnüldöző szervek és a bíróságok gyakran a média nyomására hoznak döntéseket, nem pedig a tényleges bizonyítékok alapján.

A fenti bűncselekmények miatt a Smer-SD elnökét egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.


(TASR/para)