A védelmi miniszter feljelentette Milan Krajniakot

2018. május 11. - 18:09 | Belföld

Peter Gajdoš védelmi miniszter pénteken feljelentést tett Milan Krajniak képviselő ellen, aki a finn televíziónak adott nyilatkozatában beszélt a 8x8-as csapatszállítók beszerzésével kapcsolatos províziókról. Erről Danka Capáková, a védelmi tárca szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget pénteken.

„A védelmi minisztérium felszólítása ellenére a mai napig nem kért elnézést és nem mutatott be egyetlen bizonyítékot sem, amely alátámasztaná az állításait. Éppen ellenkezőleg, az ellenzéki képviselő ragaszkodott a hamis állításaihoz és megismételte azokat a szlovák médiának adott nyilatkozataiban, illetve egy politikailag trágár blogbejegyzésben is, a védelmi tárca és az SNS lejáratása végett” – közölte Capáková.

A védelmi minisztérium határozottan állítja, hogy a Patria társaságot nem választották ki előre, és mindezidáig nem került sor semmilyen üzleti tranzakcióra. „Az egész eljárás a kezdetektől transzparens. Nem tűrhetjük el az ilyen komoly ügyek kriminalizálását. A védelmi miniszter nem kívánja kommentálni az ellenzéki képviselő politikai célját, de ismételten emlékeztetünk mindenkit, hogy akinek bármilyen információja van bármiféle bűncselekményről, kötelessége erről tájékoztatni a bűnüldöző szerveket” – tette hozzá a szóvivő.

Abban az esetben, ha Krajniak bocsánatot kér, a tárca hajlik a bíróságon kívüli megegyezésre.

TASR