Védett elefántot ejtett el, elvették az engedélyét

Elvették a vadászengedélyét Botswanában annak a két vélhetően külföldi vadásznak, aki november 24-én elejtett egy kutatási célokat szolgáló, nyomkövetőt viselő elefántot, és a bizonyíték elrejtése céljából megsemmisítette a nyakörvet.

Védett elefántot ejtett el, elvették az engedélyét
Illusztrációs felvétel (AP Photo)

A gaboronei környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium szombaton késő este kiadott közleménye szerint az egyik a vadászt meghatározatlan időre, a másikat három évre tiltották el a vadászattól Botswanában. A férfiak úgymond önként szolgáltatták be vadászengedélyüket.

A súlyos baklövést elkövető vadászok idegen, angolos hangzású nevet viselnek, de nemzetiségük nem ismert. Azt állítják, az állattal szemben állva nem látták, hogy az nyomkövetőt visel a nyakán, a természetvédők szerint azonban a nyakörv nagyon is feltűnő.

A vadászoknak meg kell téríteniük az elpusztított nyomkövető árát is - közölte a minisztérium.

A szigorúan védett példány elejtése kínosan érinti a botswanai kormányt, amelyet amúgy is bírálnak, amiért öt évnyi tartó tilalom után májusban újra engedélyezte az elefántvadászatot.

A védett elefánt kilövése felidézi azt a 2015-ös esetet, amikor a szomszédos Zimbabwéban egy amerikai vadász elejtett ugyancsak nyomjelző nyakörvet viselő hím oroszlánt, egy sok látogatót vonzó fenséges példányt, Cecilt, amelynek kilövése világméretű felháborodást okozott.

Botswanában él az afrikai elefántok egyharmada, körülbelül 135 ezer állat.

MTI