Vége a rendkívüli állapotnak, csökken a kanyarósok száma

2018. augusztus 13. - 16:00 | Régió

Feloldották a kanyarójárvány miatt körülbelül egy hónapja meghirdetett rendkívüli állapotot a Nagymihályi járásban.

Vége a rendkívüli állapotnak, csökken a kanyarósok száma
Illusztráció

Erről Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója tájékoztatott a válságstáb hétfői ülése után. Elmondta azt is, hogy az elfogadott intézkedések nagyon hatékonynak bizonyultak, és a kanyarós megbetegedések száma látványosan csökken.

Cibereová hangsúlyozta, hogy amikor kihirdették a rendkívüli helyzetet, egy hétvége alatt 30 esetet is nyilvántartásba vettek. Az elmúlt héten már voltak olyan napok, amikor 24 óra leforgása alatt egyetlen megbetegedést sem diagnosztizáltak. Most hétvégén nyolc kanyarógyanús eset fordult elő, de egyik páciens sem Nagymihályból (Michalovce) származott.
Bár a rendkívüli állapotot feloldották, a helyzetet továbbra is figyelemmel kíséri a nagymihályi (Michalovce) Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV). Amennyiben ismét tömegesen fordulna elő a betegség, újra összehívják majd a válságstábot.

„Július 31. óta 57 megbetegedést jelentettek az egész járásból, illetve még azt a nyolcat, amelyeket most hétvégén diagnosztizáltak. A megbetegedések száma csökkenő tendenciát mutat. Senki sem állítja, hogy a járvány nem fog folytatódni, de már nem robbanásszerű járványként, amilyen Nagymihályban, a Mlynská utcában fenyegetett” – fejtette ki Janka Stašková regionális tisztiorvos, hozzátéve: ez utóbbi veszély miatt hívták össze a válságstábot és rendelték el a rendkívüli állapotot.

A városban ugyanakkor már stabilizálódott a helyzet, az utóbbi két hétben csak négy eset fordult elő. A tisztiorvos szerint ez az oltásoknak köszönhető.

Stašková szerint a betegség szórványosan továbbra is előfordulhat. A helyzet alakulását figyelemmel követik, és folytatják a megelőző jellegű oltások beadását is. A nyilvánosságot a nagymihályi RÚVZ weblapján tájékoztatják a fejleményekről. Szükség esetén elrendelhetik a nyilvános rendezvények tilalmát is.

„A legfőbb feladatunk a járványgócok lokalizálása és behatárolása, hogy a betegség minél kisebb mértékben terjedjen tovább” – szögezte le a tisztiorvos, hozzátéve: a Nagymihályi járásban 25 veszélyeztetett területet különítettek el. Összesen 20 nyilvános rendeletet hoztak, melyek értelmében az említett térségekben beoltották a hat hónap és 50 év közötti lakosságot, összesen 5303 főt. Minden olyan páciens esetében, akit beoltottként vettek nyilvántartásba, és mégis megbetegedett, laboratóriumi vizsgálatot is elrendeltek, amely jelenleg is folyamatban van.

Stašková emlékeztetett, hogy az első páciensektől, akik behozták a kanyarót Szlovákiába, biológiai mintát vettek további elemzés céljából. „Bebizonyosodott, hogy a B3 genotípusról van szó” – mondta a tisztiorvos, hozzáfűzve, hogy ugyanez a típus kering Európában és Anglia térségében is, ahonnan a fertőzöttek érkeztek. Hangsúlyozta: az oltás tartalmazza a megfelelő ellenanyagokat.

A nagymihályi kórház infektológiai osztályán jelenleg kilenc olyan páciens van, akinél kanyarót diagnosztizáltak. „A hétvégén négy új páciens érkezett. Volt néhány bizonytalan eset, akiknél nem lehetett sem megerősíteni, sem kizárni a betegséget, ez a további vizsgálatok feladata lesz” - tájékoztatott Štefan Zamba főorvos. Hozzátette: Nagymihályban már minimális az előfordulások száma, a járvány gócpontja Nagykapos környékére helyeződött át. Ezen kívül volt néhány esetük a Tőketerebesi járásból és Szobránc városából is. Májustól hétfőig 386 kanyarós megbetegedést vettek nyilvántartásba a Nagymihályi járásban.

tasr