Véget ért a vakcinalottó, a Dunaszerdahelyi járásba vándorol az utolsó főnyeremény

2021. október 31. - 07:59 | Belföld

Szombaton este rendezték a vakcinalottó utolsó élő adását, amelyben 100 ezer eurós főnyereményeket sorsoltak ki.

Véget ért a vakcinalottó, a Dunaszerdahelyi járásba vándorol az utolsó főnyeremény
Fotó: RTVS

A vakcinalottó augusztus 15-én indult, és 12 héten át sorsoltak ki nyereményeket olyan személyek között, akik beoltatták magukat és regisztráltak a játékra. Szombaton kisorsolták az utolsó szerencséseket, akiknek esélyük nyílt, hogy akár több százezres nyereményt is hazavihessenek.

Az est első vendége Igor Matovič pénzügyminiszter volt, aki a Novákyban élő Teréziát húzta ki, ő viszont nem vette fel a telefon 20 másodpercen belül. Mivel egy hete az utolsó két kisorsoltat sem tudták elérni, így szombaton az első szerencsés 201 ezer euróval gazdagodhatott volna, de így, hogy ő sem vette fel a telefont, az 301 ezer euróra nőtt.

Másodikként Lucia Vráblicová színésznő sorsolt, ő pedig a Hondruša-Hámre községben (Žarnovicai járás) élő Danát húzta ki, aki időben felvette a telefon és a jelszót is tudta, így övé lett a 301 ezer euró. A hölgy annyira örült a nyereménynek, hogy a műsorvezetőknek hirtelenjében azt sem tudta megmondani, hogy hány éves a fia.

Ľudovít Jakubove műsorvezető következett, akinek a Sninához közeli Príslopban élő Katarína cetlije akadt a kezébe. A hölgy időben felvette a telefont és a jelszót is tudta, övé lett hát a 101 ezer euró.

Az eset negyedik vendége Janais énekesnő volt, aki a bényi (Érsekújvári járás) Jurajt sorsolta ki, ő viszont nem vette a telefont, így a nyeremény 201 ezerre nőtt.

Viszont az utolsó körben jött csak az igazi izgalom: Ján Danko orvos és tudós a Čirč községben (Stará Ľubovňa-i járás) élő Ladislavot húzta ki, néhány telefoncsengés után viszont megszólalt a hang: „A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható“. Viszont az utolsó nyereményt mégiscsak oda kell valakinek adni, így a rendezők úgy döntöttek, hogy húzzanak még egyet. Danko a vörösmajori (Hviezdoslavov – Dunaszerdahelyi járás) Rudolfot sorsolta ki, ő pedig a hívásra fel is vette a telefont, és a jelszót is tudta, így tehát 201 ezer euróval gazdagodott. Arra a kérdésre, hogy hogyan ünnepli meg a nyereményt, azt felelte, hogy köszönetet mond az elhunyt édesanyjának, akit a Covid miatt veszített el.


(Čas.sk)