Végtelenül pofátlan sofőrrel találták szembe magukat a zsaruk, pedig csak segíteni akartak

Végül kényszerít eszközök alkalmazására volt szükség a részükről. 

A nagymihályi rendőrök amiatt állítottak meg egy sofőrt a városban, mert figyelmeztetni akarták, hogy a kocsija első kereke vélhetően defektes. Miután viszont a sofőr kiszállt, leleplezte magát azzal, hogy alig bírt megállni a lábán.

A rendőrök megszondázták, mire a műszer 2,02 ezrelék alkoholszintet mutatott ki delikvensünk leheletében. Amikor viszont a rendőrök azt mondták neki, hogy be kel vinniük az őrsre, a fickó vulgárisan sértegetni kezdett és azzal fenyegette meg őket, hogy az ismeretségei nyomán kirúgatja őket.

Ezt nem vették jó néven a rendőrök, és mivel nem fogadott szót az illető, kényszerítő eszközökkel ültették be végül a kocsiba.

(TASR)