Vele folytatja tovább a 100 Folk Celsius

2018. október 2. - 14:05 | Kultúra

Folytatja működését a 100 Folk Celsius, amelynek alapító tagja, frontembere, Orbán József idén júliusban hunyt el súlyos betegségben. A csapat régi-új tagja Heilig Gábor.

Vele folytatja tovább a 100 Folk Celsius
Heilig Gábor lép Orbán József helyére (Fotó: MTI)

Az élet megy tovább, és szerintünk Józsi sem szeretné, ha minden elveszne, aminek felépítésében oly nagy része volt. Most egy régi jó barát, Heilig Gábor csatlakozott újra hozzánk, hogy együtt próbáljuk a hiányt elviselhetővé tenni. Ezentúl a koncertjeinkkel rá is emlékezünk - közölte Littvay Imre zenekarvezető, alapító tag kedden az MTI-vel.

Heilig Gábor 1987 és 1996 között már volt a 100 Folk Celsius tagja, aztán tavaly és idén ő helyettesítette a betegeskedő Orbán Józsefet.

A country és a bluegrass hazai alapcsapata 1976-ban alakult. Az áttörést a 100 Folk Celsius számára az 1984-ben megjelent harmadik nagylemez, a Paff, a bűvös sárkány hozta meg, amely elképesztő sikert aratott: a ma már elképzelhetetlen 374 ezer példányban kelt el. A Papp, a bűvös sárkány mellett a zenekar további nagy gyerekslágerei közé tartozik A nagy ho-ho-ho horgász, a Miki Manó meséi, a klasszikus felnőtt countrydalok közül az Ohio, az Anyám, ha szeretsz, a Mikor Szekszárdra készültem, a Drága otthon vagy a Köhögni kell. A 100 Folk Celsius - nyolcszor - az Egyesült Államokba, a country szülőhazájába is eljutott és ott is sikereket aratott.

A 100 Folk Celsius két korábbi tagja, az egyaránt basszusgitáros-énekes Drosztmér Ferenc és Torontáli István is elhunyt, előbbi 1987-ben, utóbbi 2010-ben. A jelenlegi felállás: Littvay Imre (basszusgitár, ének), Légrády Péter (gitár, bendzsó, ének), Mikes Attila (hegedű, billentyűs hangszerek, ének), Kocsándi Miklós (dob, ütőhangszerek, ének), Heilig Gábor (gitár, ének).

(MTI)