Barak László írta


Mit csinál velünk az Isten?

Megtelt élettel a rohadtul üres, dögunalmas szlovákiai választási kampány, amelyben a felsőbb hatalom beavatkozásáig mindössze harmadrangú zsebesek trükköztek egymás rovására a szunyókáló közönség előtt.

2010. június 7. - 14:35 | Barak László

Trianon mint bóvli

A síkhülye vagy félművelt nacionalista artisták zöme felszínesen, csak a falvédőszövegek szintjén van képben a tusakodás tárgyát, mármint Trianont és történelmi kontextusát illetően!

2010. június 3. - 18:51 | Barak László

Egyesített nemzetek

Semmilyen magyar politikusnak nem róható föl, hogy Szent István akar lenni. Persze a szlováknak sem, ha ő meg Svätoplukká akar válni.  Mindenki álmodjon hát akkorákat, amekkorákat bír.

2010. május 31. - 08:16 | Barak László

Kinek a disznósága?!

A szlovákiai magyarok egyrészt a magyar államot, másrészt a szlovák államot vezető politikusok önző hatalmi játszmájának túszaivá lettek.

2010. május 26. - 18:25 | Barak László

Kik profitálnak az agymosott debilekből?

Szlovákiában csak az agymosott debilek nem tudják, a szlovákiai magyarok felmenői ugyanolyan őslakosok az általuk lakott területeken, mint mondjuk Árvában (Orava) a szlovákok…

2010. május 21. - 20:32 | Barak László

Kurva magyar kölykök!

Ha otthon vannak Mikoljanál az emeleten, azt kéri számon a kurva magyar kölykökön, miért nem álmodnak szlovákul…!

2010. május 18. - 15:45 | Barak László

Nemzeti cirkusz

Épp olyan olcsó színjáték a Szent Koronával a Dunán sétahajókázni, mint külön képviselői esküt tenni a színe előtt…

2010. május 17. - 08:35 | Barak László

Hatumák választási szabadsága

Miért nem jó, hogy újra érvényesülhet a választás szabadsága a szlovákiai magyarok között? Ahogyan Magyarországon, ahol is a magyarok bizony több párt és politikai program közül választhattak…

2010. május 10. - 08:20 | Barak László

Le se köpöm a bunkókat!

Ha egy országban tömegével teremnek primitív barmok, félművelt, fundamentalista szemforgatók, akkor az általuk politikussá tett emberek sem lehetnek különbek náluk.

2010. május 3. - 10:12 | Barak László

Nyöszörögjetek csak, szerencsétlen klapecok!

A sajtó bármely olvasójának jogában áll olvasni és véleményezni a sajtót. A sajtónak ugyanígy jogában áll, sőt, hogy véleményezze a szeme láttára zajló közéleti történéseket!

2010. április 30. - 20:28 | Barak László

Ugye nem mindenki hülye…?

Normálisak azok, akik egy színes rongydarabot – nemzeti lobogó – képesek imádni, avagy merevedésük támad egy elcsépelt „nóta” – nemzeti himnusz – hallatán…?

2010. április 28. - 20:15 | Barak László

Magyarország a Fideszé lett!

Teljesen mindegy, hogy a majdnem össznépi hurrát az általános kétségbeesés, avagy a vakhitből táplálkozó düh, esetleg az ugyancsak vakító szeretet generálta.

2010. április 26. - 08:07 | Barak László

Slota sajtója

Vannak magyar emberek is, akik alig várják, hogy Slota színre lépjen és a meztelen ülepét nekik mutogatva böfögjön bele az éterbe vagy a cybertérbe.

2010. április 19. - 07:37 | Barak László

A piros-fehér-zöld masnival átkötött gumicsont meg a „hatumák”

Tányéron a piros-fehér-zöld masnival átkötött gumicsont és úgy hívják, hogy kettős (szlovák-magyar) állampolgárság.

2010. április 15. - 18:30 | Barak László

A Fidesz-kétharmad Magyarország létérdeke is!

Adjuk meg Orbánnak, ami Orbáné, hiszen kétségkívül tapasztalt, minden hájjal megkent politikus vált belőle a rendszerváltás óta.

2010. április 12. - 15:17 | Barak László

Orbán és Szudán

A jelenlegi szlovák kormánykoalíciót alkotó pártok politikusai a magyarországi választások közeledtével egyenes arányban fokozták a hangulatkeltést.

2010. április 12. - 07:32 | Barak László

Aktákba írták Magyarországot Fideszék?

Vitán felül áll, hogy a Fidesz törvényt sértett, amikor listát készített azokról a potenciális magyarországi szavazókról, akikről köztudomású, hogy nem szimpatizálnak a párttal.

2010. április 8. - 14:08 | Barak László

Obama, egy tizedes – meg a többiek

A világ legbefolyásosabb politikusa természetesen nem Robert Fico, ám korántsem biztos, hogy ő is tudatosítja, ha Obama egy tábornok, akkor ő egy tizedes.

2010. április 6. - 16:06 | Barak László

Meztelen ringyók

A választási kampányokban az a királyság, hogy lemeztelednek benne a politikusok. Önként vetkőznek-e, avagy riválisaik vetkőztetik őket, egyre megy.

2010. március 29. - 08:30 | Barak László

Csáky, az MKP „súlyosbító körülménye”?

Azt írta az újság, hogy nem Csáky Pál lesz a Magyar Koalíció Pártja kampányarca. Legalábbis arcmása nem szerepel majd a párt billboardjain.

2010. március 26. - 18:37 | Barak László

Magyarország 19, Szlovákia egy híján 20

Ján Slota esetleges bukásával, stupid, közveszélyes szellemisége sajnos a legkevésbé sem veszik ki a szlovákiai politikai színtérről. Legfeljebb átalakul.

2010. március 24. - 15:29 | Barak László

Gondok és bolondok

Létszámánál fogva Slota parlamenti frakciója Ficóé nélkül legfeljebb himnuszéneklésre, vulgáris acsarkodásra, esetleg spontán testületi lerészegedésre alkalmas és képes.

2010. március 22. - 08:41 | Barak László

Légből kapott kampányzsidók

A rendszerváltás óta nem pályázott a választásokon országgyűlési képviseleti babérokra olyan nyíltan antiszemita párt, mint amilyen a Jobbik.

2010. március 18. - 15:22 | Barak László

Nyelvlecke

Szlovákiában csökött demagógok és kalandorok dominálnak a napi politikában. És az ilyeneknek semmi sem drága, különösen kampányban, választások küszöbén.

2010. március 17. - 14:23 | Barak László

Dedósok vagy partnerek?

A szlovákiai magyarok egyáltalán nem hajlandók oly mértékben gyűlölködni párthovatartozásuk miatt, amint azt bizonyos politikusaik szeretnék.

2010. március 15. - 08:26 | Barak László