HUF: 397.96 Ft

CZK: 24.703 Kč

12°C

3°C

2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Valér

Barak László írta


Alkotmányos hasmenés...

A Szlovák Köztársaság alkotmánybíráinak többsége vélhetően nem buta ember. Bár, ha buta lenne, akkor sem lenne semmi gond, hiszen a butaság nem alkotmányellenes állapot. Szóval, ha hőseink nem buták, akkor mással nem magyarázható, hogy megzsarolták kollégájukat, Horváth Györgyöt, mint azzal, hogy esetleg erkölcstelenek. Csakhogy az erkölcstelenség sem alkotmány- és törvényellenes fenomén ám. Ha ugyanis az lenne, nem csupán a szóban forgó hölgyeknek és uraknak kellene elhúzniuk melegebb vidékre onnét ahol vannak, de a szlovákiai politikai porondnak is azonmód ki kellene ürülnie…

2007. október 31. - 18:02 | Barak László

Szar ügy

Magyarországon a népnek nem kellenek a parlamenti pártok, s általában a politika, a politizálás fenoménje iránt is tökéletes undorral viseltetik. Legalábbis erről tanúskodnak a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok. Holott, útszéli szajhákat megszégyenítő módon kelletik magukat a politikusok. Mit csinálnának ilyen esetben az igazi stricik? Nyilván lecserélnék az állományt.

2007. október 30. - 12:59 | Barak László

Hatalmi játszmák*

Már csak az hiányzott a múlt héten, hogy Vladimír Mečiar doktor vagy egykori titkosszolgálati főnöke, Ivan Lexa is belebonyolódjon a szemforgatási procedúrába Horváth György alkotmánybíró esete kapcsán.

2007. október 27. - 10:54 | Barak László

Üsd, vágd, nem apád?

Az embernek helyenként az a lehet a benyomása, a fafejűségnek is van olyasféle diszkrét bája, mint a hatalomnak. Ezt a szentenciát vegytisztán igazolni látszanak a közelmúlt és a jelen Közép-európai történései, különös tekintettel a szlovák-magyar viszonyra. Szóval, jó adag távolságtartással, felülemelkedettséggel kezelhetnénk, ami történik, csakhogy a politikai indíttatású konfliktusgerjesztésnek általában a köznép issza meg a levét. Mostanában ugyanis, mintegy derült égből villámcsapásként, egyre többször küldi a búsba, kurvamagyarozza vagy butatótozza le egyik közember a másikat…

2007. október 24. - 15:53 | Barak László

A Nobel-díj várományosai*

Na most már csak az a kérdés, megeszi-e majd Róbert Fico, amit főzött…? Vagyis hajlandó lesz-e végig enni azt a menüt, melynek receptjét magyarországi kollégájától, szocialista elvtársától várja el, miután meginvitálta Pozsonyba. Arról a szombati Fico-bejelentésről van szó, mely szerint Gyurcsány Ferenc meg van híva Pozsonyba, a szlovák--magyar „iszony” megtárgyalása végett, a vizit programját pedig ő maga határozhatja meg…

2007. október 19. - 18:56 | Barak László

Nem buta, „csak“ politikus*

Marek Maďarič, a szlovák kulturális miniszter, a Smer alelnöke a közszolgálati rádióban kijelentette, a második világháború után egyetlen embert sem deportáltak Magyarországra azért, mert magyar nemzetiségű volt, s Csehszlovákiából csak az árulókat és a kollaboránsokat költöztették Magyarországra…

2007. október 14. - 19:09 | Barak László

A szlovák-magyar iszony természetrajza

„A Szlovák Köztársaság kabinetje szuverén ország kormánya és egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy más országok, elsősorban Magyarország legmagasabb rangú képviselői úgy viselkedjenek Dél-Szlovákiában, mintha Észak-Magyarországon lennének.“ Az idézet Robert Fico szó szerinti szövege, amelyet Sólyom László, a magyar köztársasági elnök komáromi „magánlátogatása“ margójára nyilatkoztatott ki, mert nem tetszett neki, hogy Sólyom kendőzetlenül bírálta a szlovák politikai elit bizonyos, a szlovákiai magyarokat érintő tetteit...

2007. október 4. - 12:03 | Barak László

Megint jönnek, kopogtatnak…

Figyelem, idézet következik egy interjúból, amelyet a múlt héten Szegedi Csanád, a magyarországi, Jobbik elnevezésű szélsőjobboldali árt alelnöke adott a Sme szlovák napilap publicistájának:

2007. október 1. - 11:20 | Barak László

Tarlós uram nyelve és Gyurcsány pápaszeme

"Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!" Továbbá, válogatott és válogatatlan tulkozás, tahózás, s némi, nem is egészen burkolt köcsögözés, meg egyéb, inkább a hortobágyi csűrdöngölők szabados és szagos szövegkörnyezetébe, mintsem a mindennapi közbeszéd-szótárba illő kellemességek, vagyis ki- és beszólások jellemzik Tarlós uramat, Orbán Viktor újdonsült, úgymond, népszavaztatásért felelős táborszernagyát.

2007. szeptember 26. - 15:50 | Barak László

Hogyan lehet a szarból aranyat csinálni?

Egy bolond, százat csinál, ez ugye, közhely. Két bolond eszerint kettőszázat. De lehet, hogy eleinte csak 120-at, lásd a szlovák parlament tegnap abszolvált Beneš-párti „gyógytornáját”, magyarán, a „II. világháborús rendezést szolgáló dokumentumok érinthetetlenségéről” szóló határozatot, amelynek szövege, kommentárral együtt – teljes terjedelmben – az alábbiakban olvasható:

2007. szeptember 21. - 10:21 | Barak László

Ahány nyilatkozat, annyi szopás?

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt nyilatkozta a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, a szlovák néppel az a probléma, hogy, úgymond, tulajdonképpen mindig mindent ingyen kapott meg… Mikor, kitől és mit, kapott ingyen a szlovák nép, azt nem pontosította Csáky. Aki, egyáltalán nem mellékesen, 1998 és 2006 között – tehát nyolc éven át – a Szlovák Köztársaság kormányának alelnöke volt. Figyelemreméltó, hogy ez idő alatt egyáltalán nem volt olyan kemény legény, mint manapság. Ilyen értelemben ez a nyilatkozat is egy snassz szopás…

2007. szeptember 17. - 08:06 | Barak László

Szárnyalás vagy szarnyalás?

A Magyar Gárda elnevezésű lúzeregyletről számos eszmefuttatás megjelent már itt, a téma tehát érdemben nem igen bővíthető. Anélkül, hogy az ember le ne menjen kutyába. „Őrkutya” helyett, amint a sajtó mibenlétét definiálta volt a minap a www.parameter.sk egyik avatott magyarországi barátja. Mindazonáltal, kijelenthető, tök veszélyes, ha egy takonyagyú hülyekamaszokból verbuvált grupp, teszem azt, gruppensex-partik vizionálása helyett a „Hitlerjugend” viselt dolgait idéző nemzetmentésre akar szakosodni. Mi több, ebbéli agyréméhez, közvetve bár, de szövetségesre lel, mégpedig egy köztársasági elnök személyében.

2007. szeptember 11. - 15:18 | Barak László

A Szülőföld Kalap fosztogatói

Köztudott, aki pénzért kénytelen ácsingózni, mindenképpen hálátlan. Ha nem kap pénzt, nyilván utálja a pénzforrás letéteményeseit. Akinek pedig jut valami, azért szokott volt füstölögni, mert kevesli az adományt, elegánsabban szólva, támogatást. Ezen felül, ha állami pénzek osztogatásáról van szó, az illetékes adófizető is joggal háboroghat, hogy elherdálják a tőle beszedett pénzt.

2007. szeptember 10. - 08:16 | Barak László

Gatyagyári szerenád

Csutikám, te örökös Sajó - menti jelenség, ha onnan fentről a Menyország – Paradicsom sarkán lévő kocsmából lenézel, ugyancsak vonogathatod a szemöldököd. Bezárt a bezár – mondtad mindig, mikor az utolsó gömöri kisvárosi kiskocsmából is kidobtak. Hát most meg egykori vadászterületed, a sok szép lányt és asszonyt alkalmazó gatyagyár zárt be. Végleg, komám, végleg.

2007. szeptember 7. - 13:27 | Barak László

Szorul a hurok?

A látszat ellenére úgy tűnik, hosszútávon sokkal több esze van a köznépnek, mint az általa hatalomba delegált közéleti szereplőknek, vagyis a politikusoknak. Csakis ennek az evidenciának tulajdonítható, hogy Magyarországon a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint „másfél év alatt többet zuhant a politikusok népszerűsége, mint előtte másfél évtized alatt”. Ráadásul, immár a legnépszerűbb magyar politikust, Sólyom Lászlót is többen gyűlölik, mint szeretik.

2007. szeptember 3. - 12:26 | Barak László

Tényleg mindenki ennyire hülye lenne?

A „Magyar Gárda esete a parlamenti pártokkal” című szánalmas „széndarab” legújabb „fölvonyításának” fináléjával – az ún. ötpárti egyeztetési kísérlettel – arra az elcsépelt közhelyre sem futotta a parlamenti aktoroktól, hogy megállapítsák, aki hülye, az is marad. Gárdailag… Mindössze egymással szemben fogalmaztak meg ilyesmit. Mármint, az a hülye aki rosszra gondol. És persze fordítva: Aki nem gondol rosszra, az hülye…

2007. augusztus 31. - 16:56 | Barak László

Hungary lesz ebből vagy Magyarisztán?

Ha én történetesen az SZDSZ elnöke, Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök helyében lettem volna, egészen biztosan lebeszélem Szetey Gábort, a magyar kormány személyügyi államtitkárát, hogy annak idején külön e célból kreált sajtótájékoztatón kürtölje világgá homoszexuális mivoltát.

2007. augusztus 30. - 08:46 | Barak László

VIDEÓ!!! Miért hagyták, hogy így legyen, avagy a DAC bukdácsolása és tündöklése...

És nem fordítva... A csatolt videóetűd sztorija ugyanis a jelenlegi bukdácsolástól indít visszafelé, a dunaszerdahelyi valódi tündöklésének dicső korszakába. Egészen biztosan szeretetből komponálta így a szerző, bizonyos „nyárigyerek“... Hogy csattanó lehessen a végén. A bosszankodás és elkeseredés helyett, amely már évek óta, hétről-hétre osztályrésze a jelenkori meg a valamikori szurkolóknak is.

2007. augusztus 27. - 21:22 | Barak László

Usztics a Magyar Gárda FŐVEZÍRE!!! Taps!

Persze, mi is lehetne egy középszerű, a komunista rezsimben még igencsak intenzíven foglalkoztatott színészből, ha úgy tetszik, vigécből, mint jobboldali fővezír. Aki anno legalább oly átszellemültséggel ezredeselvtársazott és hajtotta a mocskoskapitalistabérenc határsértőket a Kisváros című pártállami kirakatban, mint ahogyan most rizsál a végveszélyben leledző magyar nemzetnek megmentésirül… Hiszen a szerep az szerep, nemde?

2007. augusztus 25. - 18:55 | Barak László

Ez ám még korántsem az Aranycsapat!

“…A magyar labdarúgás, mint olyan, annyira a mélyben leledzik, amennyire a földkéreg legmélyebb bugyrait kedvelő bányabéka sem képes lejutni…” – írtam volt a minap egy másik sajtóorgánumban. Nehogy már most azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy idülten kételkedő, kötekedő, izgága mivoltom okán idézem itt e kegyetlennek tűnő szentenciát.

2007. augusztus 24. - 12:04 | Barak László

Jól belelépett a Tom Lantos is…

És akkor mi van, ha a Magyar Gárda beperli Tom Lantost? Lófax és esti fény. Lássuk be azonban, Lantos komoly hibát követett el azzal, hogy hülyékkel állt le vitatkozni.

2007. augusztus 19. - 08:03 | Barak László

Rogán is elkúrja?

Az a helyzet, hogy az Anti, mármint a Rogán, a Fidesz legelegánsabb politikusa. Sőt, lehet, hogy a legokosabb is. Nem csoda, hogy csont nélkül belvárosi polgármester lett belőle Budapesten. Persze ehhez nyilvánvalóan az is hozzájárult, hogy Gyurcsányék, voltaképpen semmit nem csináln(t)ak a legutóbbi parlamenti választások óta (a tavalyi önkormányzati voksolásig, és folyamatosan), mint, hogy következetesen maguk alatt fűrészelik az uborkafát.

2007. augusztus 17. - 09:37 | Barak László

GÁRDÁBA, MAGYAR!!!

Hovatovább olyan intuíciói támadnak az embernek, hogy a magyarországi közélet, úgy ahogy van, tulajdonképpen egy túldimenzionált Rátót. Az „újszülöttek“ kedvéért, arról a faluról van szó, ahol minden férfiembernek Béla a becsületes neve. Egyetlenegyet kivéve, akit Józsinak kereszteltek a szülei. Ebbéli „mássága“ egyszer aztán azzal kapott további sorsfordító nyomatékot, hogy egy napon terhes lett. Úgy bizony!

2007. augusztus 13. - 08:58 | Barak László

Mi lesz itten megfizetve, ha meglesz az izé...?

Minő öröm, hogy Magyaroszágon az ősi magyar eszterlánc, meg a kapitalista áruházláncok mellett, „riadólánc” is lesz most már rövidesen. Teljességgel természetes, hogy ennek a világraszóló, akár a kör négyszögesítésével is felérő vívmánynak az ideája valamelyik Fidesz-alkimista agyában fogant meg.

2007. augusztus 11. - 19:25 | Barak László

Buta, butább, legbutább, parasztpolitikus

Őszintén szólva, a legkevésbé sem érdekel, hogy szükséges-e külön kormányzati negyedet építeni Magyarországon. Az pedig holtbiztos, hogy legalább annyira fölösleges lenne ilyesmiről népszavazást tartani, mint arról, hogy az ember jobb vagy éppen ball lábbal keljen fel reggelente. Habár, mintha ott lenne a karón a varjú...

2007. augusztus 10. - 12:53 | Barak László
Napi friss