Az FC Barcelona kiélezett mérkőzést vívott a vendég FC Portóval.
Ma már a Napnál is világosabb, hogy Gyurcsány Ferenc azzal tenne nagy szolgálatot hazájának, ha lemondana.
Ivan Gašparovič nem is olyan régen, tavaly ősszel már járt Bősön. Megtekintette az akkor tizenöt éve átadott vízerőművet, mondott néhány hazafias mondatot, aztán elszáguldott.
Igazán nem kérkedésből írom le, hogy kezdettől fogva meggondolatlan lépésnek tartottam a három ellenzéki pártvezetőknek azt a döntését, amely szerint addig nem támogatják az uniós reformszerződés szlovákiai ratifikálását, ameddig a kormánypártiak nem módosítanak a médiatörvényen. Vagyis nem a csata közben vagy utána nevezem ki önmagam közlegényből tábornokká.
A jó politikusnak többek között az is az erénye, hogy ameddig az elvei és morális szempontjai ezt lehetővé teszik, tárgyal. És nem fecseg. Szigeti Lászlónak ismét sikerült bebizonyítania, hogy nem tartozik ebbe a kategóriába.
Heteken át mosolyogtam és dühöngtem is azon, hogy a lassanként törpepárttá zsugorodó szlovák kereszténydemokraták (KDH) nem tudtak mit kezdeni Iveta Radičovával. Képtelenek voltak eldönteni: támogassák-e elnökjelöltségét vagy ne.
Ma délután másfél napos, hivatalos szlovákiai látogatásra Pozsonyba érkezik Viktor Zubkov, Oroszország rövidesen leköszönő miniszterelnöke, akinek a helyébe napokon belül minden bizonnyal Vlagyimír Putyin lép.
Először is azt kell leszögezni, hogy a parlement elé került közoktatási törvény, amely a nemzetiségi iskolákat is érinti, elsősorban szakmai kérdés és csak másodsorban politikai.
Elég sokáig úgy tűnt, hogy Sólyom László államfőként nem jut el olyan szakmai, emberi magaslatokra, mint ahova 1990 és 1998 között az Alkotmánybíróság elnökeként jutott fel.
Amióta újraindultak a néhai Csehszlovákiában – vagyis csaknem hatvan éve – a magyar tannyelvű iskolák, azóta a szlovák nacionalisták a megszüntetésükre törekszenek.
Három síkja van a pilisszentkereszti botránynak. Az első kettő az, amit Lendvai József helyi polgármester említ. Az ottani önkormányzat szerinte helyszűkében szenved, ezért vetett szemet a tulajdonukban levő Szlovák Házra, amelyet leginkább reprezentációs célra kíván használni. Hogy mik lennének ezek, arról nem beszélt.
„Ha egy katolikus hisz Istenben, akkor édesmindegy, hogy szlovák, magyar, német vagy olasz fog neki magyarul szólni Istenről”. Ezt a szlovák államfő fröcsögte a nagy nyilvánosság elé, amikor szerdán fogadta az új pozsonyi érseket és a zsolnai püspököt. Ezzel az egyetlen mondatával a szlovák elnök egyszerre több dolgot árult el.
Nem ér meglepetésként a hír, hiszen már tegnap kiszivárogtatták. Azt is, hogy Magyarország ma nem egyedül, hanem a balkáni régió két államával, Horvátországgal és Bulgáriával egyeztetve, ugyanazon a napon ismeri el Koszovót. Mégis aggódom.
Röviden úgy lehetne kifejezni a mai helyzetet, hogy Robert Fico berezelt a saját bátorságától. Ellenzéki politikusként sokáig ellenezte az euró mielőbbi szlovákiai bevezetését, aztán a másfél évvel ezelőtti parlamenti választások előtt hirtelen megváltoztatta a véleményét. Azóta lelkes európárti lett.
Tanulságos cikket olvastam a minap a cseh polgári napilapban, Lidové novinyban. A jelentős hagyományokkal büszkélkedő újság külpolitikai rovatvezetője és Magyarország-szakértője sajnálkozással és értetlenséggel teletüzdelt elemzést írt a néhai szomszédos állam különcködéseiről.
Vagy húsz éve beszélgettem át egy éjszakát Mészöly Kálmánnal. Amikor a bundázások szóba kerültek, dühösen emelte meg a hangját: a foci minden országban az adott társadalom tükre.
Kevés szlovák politikust tisztelek annyira, mint Iveta Radičovát, s nyilván nem vagyok egyedül ezzel a rokonszenvemmel.
Két napja gondolkodom azon, hogy tulajdonképpen miért rendezték meg a múlthéten Losoncon a hangzatos nevű Jövő hídjai című, szakmainak kikiáltott konferenciát.
Robert Fico tegnap ismét szórta a szitkait a sajtóra. Méghozzá a szellemi alvilág szintjén, hiszen a politikai kultúra minimális szintjén sem szabad bárkit és bármit leprostizni.
Felháborító, ami tegnap történt Grigorij Mesežnikovval, akit egy részeg férfi tegnap Pozsony belvárosában, fényes nappal rabbinak nézett, s ezért nekirontott. Merthogy utálja a zsidókat.
Az Egyesült Államok elvárja Magyarországtól is, hogy mielőbb ismerje el Koszovó függetlenségét – nyilatkozta a budapesti amerikai nagykövet.
Természetesen nem a népszavazásra gondolok, mert a március 9-ére kitűzött referendum kapcsán már óriási a kampányzaj. Szösszenetem címét Kósa Lajos debreceni polgármesternek a HVG-ban ma megjelent, s a Paraméteren is ismertetetett interjúja ihlette.
Juraj Líška, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) egyik alelnöke végre nyilvánosan kimondta azt, amit több pártbeli kollégája idáig csak egymás között mormogott: A legfőbb ideje, hogy Mikuláš Dzurinda távozzék a pártelnöki posztról.
Koszovó nem az első állam, amellyel megváltoznak az országhatárok Európában. Eltűnt a térképről az öröknek kikiáltott Szovjetuió. Csehszlovákia békésen múlt ki, Jugoszlávia viszont véres, mérhetetlen tragédiákat okozó háborúban tűnt el a térképről. Ezúttal is új államok léptek a helyébe, mától egy újabb.
A szlovák politikusok többsége még mindig nem érett meg arra, hogy megszabaduljon nacionalista előítéleteitől. Többek között az ezeréves magyar elnyomás hamis mítoszától.
Nemcsak a cseh gyalogpolgár, de a legtöbb külföldi szemlélő is megdöbbenve szemlélte, miként silányult a méltóságteljesnek szánt és Csehországban különösen nagy becsben tartott elnökválasztás tragikomédiává.
Az FC Barcelona kiélezett mérkőzést vívott a vendég FC Portóval.
A 2024-es költségvetésben a minimálbér emelésére is elkülönítettek összeget.
Szerinte a külpolitikának érthetőnek és nem zavarónak kell lennie.
Két személyt holtan találtak, két személy pedig szúrt sérüléseket szenvedett.
A római gárda az egész meccsen veszélyesebben játszott a csoportutolsó skót együttesnél.